A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)

PETERCSÁK Tivadar: Az erdő szerepe a hegyközi állattartásban

306 PETERCSÁK TIVADAR tetejére rakják. Amikor lajtrás vagy bérfás szekérrel hordanak, gallyakkal fonják be az oldalát, Kovácsvágáson pedig a jobbmódúak vesszőből font kast raknak a lajtrába. Az igavonó állattal nem rendelkező szegényebb családoknál az asszonyok, de néha a férfiak is, ponyvában, zsákban hordták haza a falevelet ősszel és tavasszal. Ilyenkor 3-4 zsákot is megraktak falevéllel, ponyvával szorították a hátukra és a két kötőszalagot elöl, a mellükön összekötve tartották a terhet. A behordott falevelet a csűr egyik fiókjában vagy a padláson tárolták felhasználásig. Összegzésül megállapíthatjuk, hogy az erdő fontos szerepet töltött be a hegyközi állattartásban. A természetföldrajzi adottságok a takarmánynövények termesztésének késői (20. század első fele) elterjedését okozták, így az erdei tisztásokon gyűjtött szénafüvek jelentősek voltak az állatállomány takarmányozásában. A sertések hizlalása pedig a 20. század elejéig szinte kizárólag a makkos erdőkben történt. A nagyállatok (szarvasmarha, ló, juh) erdei legeltetése a kevés és gyenge minőségű legelők miatt volt elterjedt. Ennek visszaszorulását egyrészt a takarmánynövények elterjedésével, másrészt az okszerű erdőgazdálkodás előtérbe kerülésével magyarázhatjuk, mely a fákban okozott károk miatt a 19—20. század fordulójától erőteljesebben kezdte kiszorítani az állatokat az erdőből. Az erdő termékeinek egy része (falomb, farügyek) minden korszakban csak mint takarmánypótló, illetve szükségtakarmány szerepelt, amit aszályos, száraz években szedtek. A fenti következtetések az egész területre általánosan jellemzők, bár az erdő jelentősége a Hegyköz peremén, a hegyek között és a hegyek lábánál települt falvakban erőteljesebben érvényesül, mint a jobb minőségű rétekkel és takarmánytermesztésre is alkalmasabb szántóföldekkel rendelkező, a medence közepén és déli részén fekvő községekben. JEGYZETEK 1. Szabadfalvi J., 1970. 30—31. 2. Szabadfalvi J., 1970. 64. 3. Szabadfalvi J., 1970. 73. 4. A területre vonatkozó irodalomból L: Balassa I., 1964.; Szabadfalvi /., 1968.; Szabadfalvi /., 1972.; Petercsák T., 1972.; Petercsák T., 1973.; Petercsák T., 1976. 5. Vö.: Balassa I., 1964. 5. 6. Balassa I. jelzett munkájában részletesen elemzi a 17. századi hegyközi állattartást. Balassa I., 1964. 13—17. 7. A magyar korona..., 1897. 8. Éble G., 1911. 185, 275, 288.; OL. KL. 16. cs. No. 159; No. 160; No. 163. 9. OL. KL. Lad. 22. No. 145. 10. L. Petercsák T., 1976., melyben közölt adatokat új gyűjtéssel egészítettem ki. 11. Tiszáninneni... At. 1068. 12. Petercsák T., 1973. 362. 13. A Hegyközben az 1870-es években került sor az 1853-as úrbéri pátens végrehajtására. Balassa I. szíves közlése. 14. OL. KL. Lad. 90. No. 79. 15. OL. KL. 16. cs. No. 161; 17. cs. No. 169.; Éble G., 1911. 276. 16. Vö. Tagán G., 1939. 150. 17. 1800-ban a vilyi közbirtokosok kérték a vármegyétől, hogy szabadíttassa fel a tilalom alól a Cserje nevű erdőt. OL. KL. Lad. 98. No. 53.