A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)
GUNDA Béla: Egy magyar vadászadoma
EGY MAGYAR VADÁSZADOMA 221 A maszkos vadászatnak ez a módja valószínű, hogy már a régi egyiptomiaknál is szokásban volt. 11 A tökmaszk fenti módon való alkalmazását Antonio Tempesta (1555— 1630) olasz művész is megörökítette egyik metszetén. 12 Ő indiánokat ábrázolt. Bolíviában a mojo indiánoknál szokásos, hogy néhány lopótököt dobnak a vízbe, amelyet a kacsák megszoknak. Akkor a madarász egy kivájt tököt a fejére borít s beléáll a vízbe, hogy csak a tök látszik a víz felszínén. így leplezve magát közelíti meg a kacsákat, lábukat megragadva a víz alá húzza őket és nyakukat kitekeri. 13 Ugyanez a madárfogási mód ismeretes a huarpe indiánoknál (északnyugati Argentína), a Maracaibo öböl (Venezuela) cölöplakó goajiro indiánjaitól, Panamából (Chiriqui). 14 Beals R. L. több adatot sorol fel a régi Mexicóból. Elmondja, hogy a fentihez hasonló kacsafogásnál használt tökhéjon kitekintő nyílások is vannak. 15 Középső-Mexico és Északkelet-Mexico területéről különös gonddal írja le a vadászmódot Driver H. E. és W. C. Massey. 16 Ismeretes volt a szokás — 16. századi források szerint — Haiti szigetén, ahol libákat fogtak fejre borított, kitekintő nyílással ellátott tökkel. Haitiban is előbb több tököt dobáltak a vízbe, amelyek a víz felszínén lebegtek. Amikor a madarak már megszokták a tököket egy madarász tökhéjjal a fején közéjük úszott, lábukat elkapta és a víz alá rántotta. A libák azt hitték, hogy társuk élelem után bukik le a vízbe, nem menekültek el s így ők is zsákmányul estek. Hasonló madárfogás ismeretes volt Jamaicában. 17 Az Új Világban az ilyen vízimadárfogásnak ismeretes egyszerűbb módja is: a madarász maszk nélkül bukik le a vízbe s a madarak alá úszva megragadja őket (terena indiánok, Mato Grosso). 18 A tökmaszkos vízimadárfogásnak ez a széleskörű elterjedése már korábban is bizonyos következtetésekre csábította az ethnológusokat. Lindblom G. azt mondja, „hogy a vadászkultúrának azok közé az elemei közé tartoznak, amelyek talán Ázsiából kerültek át Egyiptomba. 19 Az Antillákra pedig Dél-Amerikából terjedt át. A kihalt taino indiánok — akik a Nagy Antillákon és a Bahama szigeteken laktak — Dél-Amerikából vándoroltak át a szigetvilágra s feltehető, hogy a madárfogásnak ezt a módját Dél-Amerikából hozták magukkal. 20 Dél-Amerikában a tökmaszkos madárfogás főleg az arawak törzsekre (mojo, taino, goajiro) korlátozódik. 21 Van-e összefüggés az Ó-Világ és az Új-Világ tökmaszkos madárfogása között? Lips E. a tökmaszkos madárfogást azok között a kultúrelemek között sorolja fel, amelyek az indiánok Ázsiából „behozott" kultúrjavai között szerepelnek. 22 Nordenskiöld E. szerint az ilyen maszkos madárfogás a kínai és az amerikai indián kultúrák párhuzamai közé tartozik. A madárfogási mód természetesen nem a Bering szorosi úton érte el Kínából Amerikát. 23 Ez különben magától értetődik. A tökmaszkkal való vízimadárfogás eredetének vizsgálatánál az interkontinentális kapcsolatok gondolatát fel sem szükséges vetni. A vadak, madarak megközelítésénél használt leplezőeljárások különböző változata arra utal, hogy Európában, Ázsiában, Afrikában és Amerikában a tökmaszkot az egyes népek minden külső hatástól függetlenül találták fel. A leplezőeljárásokat a természeti népek mindenütt ismerik s Európában már a
