A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)

GUNDA Béla: Egy magyar vadászadoma

EGY MAGYAR VADÁSZADOMA GUNDA BÉLA Vas Gereben (1823—1868), a múlt század népszerű magyar regényírója érdeklődéssel fordult az adomák felé s több adomagyűjteménye látott napvilágot. Egyik munkájában Festetich György (1755—1819, a keszthelyi Georgikont 1797-ben alapító főúr) magatartásáról, tevékenységéről közöl több élces történetet. Az egyik anekdota szerint a nagytekintélyű, gazdag gróf peres ügyei miatt Pestre utazott. A personális előszobájában a „palotás" vagy hetes jurátus valami félbolondnak nézte s dévaj beszélgetés közben tanácsot ad a mágnásnak, hogy miképpen foghat vadrécéket. A jurátus elmondja, hogy a fejére kivájt tököt borítson s a szeme táján két lyukat fúrjon a tökhéjon. Azután nyakig a vízben állva csendesen közeledjék a récék felé. A madarak nem veszik észre a tök alatt megbúvó, állig a vízzel ellepett embert, aki könnyűszerrel megfoghatja a vadkacsákat. Festetich György hálálkodva köszöni meg a tanácsot és csak egy másik tréfás vadászfortély elmondása után fedi fel kilétét a jurátus előtt.

1 Tóth Béla anekdotagyűjteményében már maga Festetich György mondja el az adomát a hétszemélyes tábla íródeákjának: vadkacsát úgy foghat, ha kivájja egy nagy sárga tök belét s a tököt a fejére borítva beül a nádasba. A madarak rászánnak a tökre s egyenként, lábuknál fogva húzogathatok a víz alá.

2 Valószínű, hogy a múlt századi magyar anekdota irodalom dzsungeljében még mások is közölték ezt a humoros történetet s Vas Gereben anekdotájának több variánsa lappang az irodalmi feljegyzések sorában. (Emlékezetem szerint az egyik, 1920-as években megjelent kalendáriumban is olvastam.) Mindezek azonban már kevéssel egészíthetik ki alábbi mondanivalómat, amikor arra kívánom felhívni a figyelmet, hogy ez az anekdota széles körben elterjedt — éppenezért feltehetőleg igen régi — madárfogási módot őrzött meg. Ecsedi István írja le a Bodrogközből, hogy a falusi gyerekek egy nagy disznó- vagy sütőtöknek az egyik végét levágták, s a belét kiszedték. Arra a helyre, ahová a szem esett, két lyukat fúrtak s a fejükre borítva a tököt beültek vele a vízbe, oda, ahol a vadkacsák, szárcsák és vízityúkok tanyáztak. Állig a vízben ülve vagy állva órák hosszáig is várakoztak a madarakra. Természetesen a víz tetején csak a tök látszott. Ha valamelyik madár a tök mellé úszott, az alatta rejtőző madarász a lábánál fogva zsákmányul ejtette.

3 Szűcs Sándor is leírja ezt a madárfogást a Nagy-Sárrétről. A múlt század végén még élő pákászok a békalencsés, gazos, csörmővel, nádpihével beszóródott vízen a fejükre borított féltökkel leplezve magukat fogták a vadkacsát, a vízityúkot, a szár-