A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)

VÉGVÁRI Lajos. A perspektivikus képlátás ellentmondásai és a kettős kép

202 VÉGVÁRI LAJOS szempontjából csak a reneszánsz festményeket vehetjük figyelembe, mivel a nem perspektivikus térrendszerű alkotásoknál ez a megoldás nem jelent különös problémát. A többszintű kép klasszikus megoldásait Raífaellónál találhatjuk meg: korai, Perugino felfogását követő alkotásai dekoratív tendenciájúak, emiatt a kettős tér megjelenítését mint festői feladatot ki tudta küszöbölni. Más a helyzet azonban a Disputa c. freskóján, ahol az égi és a földi tér azonos elvű megjelenítése során egyben e terek jellegének különbségeit, a szellemi szférák egymástól elhatárolódó világát is ki akarta fejezni.

35 A Disputa statikus szintelrendezésével szemben új elemet képvisel a Transzfiguráció organikusabb többszintűsége. Ezt a felfogást követi Tiziano: Krisztus az olajfák hegyén c.

36 kompozíciója és a hatása alatt keletkezett hasonló témájú Greco festmény (Bpest, Szépművészeti Múzeum). Ez a kompozíciós forma általánossá vált a barokkban: Tintoretto Scuola di san Rocco-beli Jézus születése,

37 Zurbarán Aquinói Szt. Tamás Apotheozisa c. festményei

38 a legfontosabb állomásai ennek a megoldási formának. A találomra felsorolt példák bizonyítékok arra, hogy a Masaccio és Jan van Eyck által olyan világosan megérzett problémák tovább gyűrűznek és mindvégig ébrentartják a perspektivikus térábrázolás ellentmondásaiból fakadó gondolatokat. E gondolatkör szempontjából a Tempesta fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, még abban az esetben is, ha csak feltehető, semmint bizonyítható, hogy Velázquez a festői realizmus továbbfejlesztője látta volna a Tempestát. Viszont római tartózkodása idején behatóan tanulmányozta Raffaello műveit, így nyilvánvalóan a Stanzák freskóit is. Témánk szempontjából a Borgo égése

39 c. falfestmény különösképpen figyelemreméltó. Raífaellónak ez a kissé zavaros, Michelangelo hatásokkal küszködő kompozíciója'olyan téri megoldással kísérletezik, amelynek nyomai jól kiolvashatók Velázquez egyik főművéből, a Szövőnőkből. Raffaello falfestményének előterében a tűzoltás és a menekülés epizódja mellett a segélykérők csoportja dominál: A kétségbeesett és fülledt hangulattal szemben a háttérben megnyitott második tér a pápai csodatevés atmoszféráját közvetíti. A sötét és világos, a zűrzavar és a nyugalom ellentéte a Tempestá-hoz hasonló kettősséget szemlélteti. Velázquez „Szövőnői" ennek a gondolatnak formai tekintetben leegyszerűsített, de esztétikai értékét tekintve gazdagabb és sokoldalúbb továbbfejlesztése. Az előtér forró atmoszférája felfokozza a munkásnők mozgásának illúzióját, míg a háttért lezáró faliszőnyeg és annak nézői a plain-air hatású atmoszférában mintegy megdicsőülnek, a szépség tünékeny látomásává válnak. Mi más ez, mint a Tempestá-ban felvetett gondolatok újraélesztése és a mozgás segítségével való fokozása. A mozgás illúziójának ez a tökéletes megragadása tovább bonyolítja a képet: az^itt és most a művészet örökkévalóságának látomásával kerül szembesítésre. Úgy vélem, hogy Velazqueznek a mi felfogásunkhoz hasonló sejtelmei lehettek az időről. A kettős képtípusnak egy másik változata előfordul a művészettörténetben : Több olyan festményt ismerünk, ahol egy látszólag szabályszerű kompozíció geometriai középpontjában vagy annak közelében egy másik — beillesz tett — látvány kap helyet. Valószínű, hogy ez a törekvés összefügg a kép cent-