A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)

VÉGVÁRI Lajos. A perspektivikus képlátás ellentmondásai és a kettős kép

A PERSPEKTIVIKUS KÉPLÁTÁS ELLENTMONDÁSAI ÉS A KETTŐS KÉP 201 leplezik. Ellenben Greco képén — úgy érzi a szerző — a metszőpont mögött még egy másfajta tér kezdődik, az istenség végtelen, határtalan tere. A végtelen Greco képén sem pontként jelentkezik, hanem Jézus alakjával fejeződik ki, tehát a végtelenséget kifejező pont isten-szimbólummá válik. Ez az isten-alakban kifejezett metszési pont egyben a kép formai és mozgásbeli végpontja. Az „égi" nyugvóponttal szemben áll a földi nyugvópont, a temetésen résztvevők csoportja. Innen indul el a kép eseménye, amely kétféle, de egyidejű mozgással kezdődik. Az egyik mozgás a gróf tetemének ravatalra helyezése, a másik a grófra mutató gyermek, valamint az égi szférába tekintő diakónus. A kép mozgása a drapériát tartó angyallal, majd a jobb oldalon felhőszerűen kiterülő nagy drapériában — amely a gróf lelkét Mária felé lendíti — folytatódik. Mária kissé előrehajló alakja és Jézus ítélkező jobbja a mozgás-sorozat befejezője. A valóságos térből tehát az irreális térbe vezet a kép motivikus mozgása. Ez a mozgás nem egyetlen örök érvényű pillanatot jelenít meg: hangsúlyozottan szakaszos, tagolt, vagyis az időtartam és történés különböző idejűségét hangsúlyozó mozgások rendszere ez a kép. Erre a megoldásra azért volt szüksége Grecónak, hogy a földi léptékből és a földi időből a végtelen térbe és időbe való átváltást a néző valóságos élményévé tegye.

33 Greco megoldása előkészítője és egyben analógiája a barokk világszínháznak, amelynek célja a tér és idő fázisainak tudatos hangsúlyozásával előidézett „szent látványosság". Különös fontosságra tesz szert a két tér és két látvány összekapcsolására irányuló törekvés a XVII. század festőinél. A probléma leginkább Velazquezt foglalkoztatja. Fiatalkori műve a Krisztus Mária és Márta házában, a festői térkapcsolás (montázs) egyik érdekes és nagyhatású példája. A szomorú hangvételű konyha-interieur ablakán át egy másik térbe látni, amelynek jóval festőibb, fénylőbb színekkel előadott világában Jézus és a két bibliai nőalak jelenik meg. Ez a megoldás a testi és a lelki szükséglet ellentétét szimbolizálja a bibliai példázat szellemében. A Jézus jelenet ugyanis nemcsak önálló képszerű vízióként tűnik fel a képen, de időbeli eltolódást, különbséget is sejtet. (Ezt az élményünket a bal oldalon látható öregasszony noszogató mozdulata hitelesíti.) Hasonló megoldás Velázquez Las Meninas c. képén ismétlődik: a festmény közepén elhelyezett tükörben látható királyi pár és a tőlük jobbra álló figura a nyitott ajtóban zárt, saját terű képként vagyis festői montázselemként is felfogható.

34 Érdekes megfigyelni, hogy ez a probléma a XVII. századi holland festményeken is felbukkan. Velázquez Mária és Márta képével rokon Rembrandt fiatalkori Emmausz-festménye, bár itt a sötét alaptónus következtében a kettőzött jelleg nem nyilvánvaló. Viszont egészen Velázquez felfogásának felel meg Vermeer néhány képe, de különösen a Delfti utca: a festmény közepén látható kis udvar, önálló képként hat. Vermeer festménye világosan utal ennek a képtípusnak az ősére, azokra a reneszánsz portrékra, amelyeknek hátterében — rendszerint egy ablak segítségével — kilátás nyílik valamely tájrészletre. Ezt a szemléletet fejleszti tovább Pieter de Hooch a kép főteréből nyitott többrétegű interieur-vedutáival. A két önálló, saját terű kép egyesítésének másik módja a gótikus hagyományból alakult ki. Ezt a megoldást többszintű képnek nevezhetjük. Témánk