A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)

SZABADFALVI József: Herman Ottó, a miskolci képviselő

144 SZABADFALVI JÓZSEF bölcsességében és akaratában: e kettő az egyesítve erőt adhat a küzdelemre, majdan a diadalra, a melyben szintén bízom. És most végezetül annak szent emlékéhez fordulok, a ki a magyar nemzetnek valóban atyja volt, igazi vezércsillaga volt és lesz: Kossuth Lajos emlékének. Kossuth Lajos nem halt meg, hanem megdicsőült akkor, a midőn teljesen betöltötte életének nagy hivatását mely ez volt: széttörni a szolgaság lánczait, megtanítani a nemzetet, az ernyedetlen munkára, a haza és szabadság szeretetére s a függetlenségi eszméhez való, semmi kínnal meg nem törhető ragaszkodásra. Ez a fönséges élet, minden alkotásával, minden küzdelmével és minden szenvedésével ezekre tanította a magyar nemzetet. És valóban, a nemzet addig él, a míg legszentebb jogát föl nem adja, a míg küzd szenved és kitart mellette. Abban a percben, a melyben a tiszta függetlenséghez való jogát föladja — nem dicsőül meg, mint e jog fönséges hirdetője, hanem meghal a halálok halálával, a melyet nem követ föltámadás!— Nem sóhajtozással, nem könnyekkel hanem avval tiszteljük méltán Kossuth emlékét, ha szóval és tettel szállunk síkra Magyarország teljes függetlenségéért. * Herman Ottó politikai tevékenységének megítélése igen változó, sőt ellentmondásos. Veres László legutóbb így summázta értékítéletét: „Herman Ottó természettudományos világképe materialista, de történelemszemlélete idealista." Hátrább így folytatja: „Összegzésképpen megemlíthetjük, hogy óriási érdemeket szerzett a Kossuth kultusz megteremtésében. Politikai tevékenységének ez az egyetlen maradandó alkotása... politikai munkásságában csak szép kezdeményezéseket ért el minden gyakorlati eredmény nélkül."

25 A megállapítás noha tartalmaz igazságot, mégis túlzottan leegyszerűsíti a valóságot, Herman Ottó politikai és közéleti tevékenységének megítélését. Az alábbiakban a közölt miskolci beszéd, a miskolci képviselőség, részben az ebben az időszakban végzett általánosabb tevékenysége oldaláról szeretnék némi adalékkal hozzájárulni Herman Ottó politikai, talán pontosabban közéleti szereplésének teljesebb megismeréséhez, jobb megértéséhez: Négy évtizeden át foglalkozott a közélet gondjaival, úgymond politikával. 1870—71-ben kezdte el Kolozsvárott, s csak halála hagyatta vele abba 1914-ben. A magyar parlamentarizmus kialakulása idején lép be a politikai életbe. A képviselőségből — szinte két évtizedes szolgálat után — az ezredfordulón szorult ki. E több mint negyven éven át híven viselt felelősségre nem mindig jutott elegendő idő, nehezítette e munkát egyre erősödő süketülése is. Herman Ottó politikai tevékenysége a magyar történelem egyik legproblematikusabb időszakára, a dualizmus korára esett. Nem volt magától érthető sem a jobb sem a bal, az ellenzékiségnek is több útja volt. Fennmarad a feudalizmus, mellette lassan izmosodik a kapitalizmus. Az 1848-ban felszabadított jobbágyból lassan paraszt, szegényparaszt vagy munkás lesz. Megindul a perszonálunión belül a magyar államiság, jogi és közigazgatási intézményeivel együtt. A politikai életben, így elsősorban a parlamentben két nagy csoportosulás néz egymással szembe: a 48-asok, a teljes függetlenség hívei, ezeket, mint Herman Ottót is, Kossuth is támogatgatja, bár nem minden esetben ért velük egyet. A másik nagy tábor a 67-esek, a kiegyezés hívei. A két párt lényegében