A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)
DÓKA Klára: A Bodrog szabályozása
A BODROG SZABÁLYOZÁSA 107 ben igen sok volt a hal, csík, rák, az erdőkben és nádasokban a szárnyas és a vad. A halászat igen fontos szerepet játszott a lakosság ellátásában: jutott belőle ezen kívül eladásra és télen az állatok takarmányozására is. 8 Az árvizes területeken élő lakosság — úgy látszik — hosszú évszázadokon keresztül elfogadta a természet által kínált feltételeket, és azokon nem kívánt változtatni. Az 1830-as évek végéig a Bodrog folyó mellett védművek nem épültek, a lakosság nem fordított gondot sem az árvizek megelőzésére, sem a belvíz levezetésére. Az árvizes területek lakói a Bodrog túlsó partján a szőlőkben megfelelő munkaalkalmat találtak, és ezzel pótolták azt a hiányzó jövedelmet, amit saját határukban a természeti tényezők tőlük megtagadtak. A török kiűzése után a terület viszonylag lassan letepedett újjá. Az 1720-as összeírás idején az adózó családfők száma csak Tokajban emelkedett 100 fölé. 9 A 18. század elején minden településen kétnyomásos gazdálkodás folyt, a gyenge minőségű rét és legelő az állattenyésztés céljaira rendelkezésre állt. Olaszliszka, Kis-patak, Bodrogvécs, Kisújlak, Szomotor, Borsi lakói panaszkodtak leginkább a megújuló árvizekre. 10 Zsadány, Tokaj, Sárospatak lakói elsősorban szőlőtermelésre rendezkedtek be, Tokajban monokultúra alakult ki. A 18. század végén Bodrogolaszi volt a leggazdagabb település. Itt vezették be először a háromnyomásos gazdálkodást, búzát, árpát, zabot termeltek, a szőlőhegy borait Lengyelországban értékesítették. Sárán, Vámosújfalun — még két nyomásban — a szántóföldi termelés volt az uralkodó, a szőlőtermelésben Olaszliszka és Tokaj kapott vezető szerepet. Sárospatakon, Bodrogkeresztúron a mezővárosi piacot kihasználva megjelentek az iparosok is. Szőllőske, Bodrogszög, Kisújlak határa a mezőgazdasági termelés számára egyre szűkebbnek bizonyult. A hasonló problémákkal küzdő alsó-berecki, borsi lakosok idegenek szőlőiben dolgoztak, Bodrogszerdahely, Végardó, Vajdácska lakói a halászatból, rákászaiból szereztek kiegészítő jövedelmet. 11 Bár az adózó családfők létszáma 1715—1828 között több mint háromszorosára növekedett, a lakosság számát illetően 1785—1828 között már aránylag nincs olyan nagy fejlődés. 12 Tokaj, Bodrogkeresztúr, Kisfalud, Végardó esetében visszaesés tapasztalható. A folyamat a 19. század közepén megerősödött. 1850-ben már egy sor helységben kisebb a lakosok száma, mint 1828-ban. A szűk és árvizektől veszélyezett szántóföldi terület egyre kevesebb lakosnak tudott megélhetést biztosítani, és maga az árvíz — szemben a száz évvel korábbi állapottal — : a falvak életében már problémát jelent. 1828-ban minden falu panaszkodott az összeíróknak az árvíz miatt. Elmondták, hogy a rétek és legelők mindenütt víz alá kerülnek, Tokaj és Bodrogszög esetében a kültelkeket is fenyegeti az elöntés. Több községben — a legelők mellett — a szántókat is elöntötte a víz. Vajdácskán 1 / 3 , Bodrogszerdahelyen 1 / 3 , Szőllőskén 1 / 5 részét, de panaszkodtak szántóföldjeik károsodása miatt Bodrogvécs, Zemplén, Sára, Alsó-Berecki, Borsi lakosai is. A vízjárta rétek és legelők csak a külterjes állattenyésztést tették lehetővé. Főként a szarvasmarha és lótenyésztés volt jelentős, juhot csak a hegyeken lehetett legeltetni. A lakosság ellátása annál is problematikusabb volt, mivel a 19. század elején a szőlőtermelés kezdett veszíteni jelentőségéből egyes hegyaljai községekben. 13
