A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 15. (1976)

GYULAI Péter: A Bükk hegység Macrolepidoptera faunájának ökológiai és állatföldrajzi vizsgálata. Diurna 1.

A BÜKK HEGYSÉG MACROLEPIDOPTERA FAUNÁJA 355 ebben a társulásban már meglehetősen alárendelt szerepet játszik. A ritka lombkoronaszint és a sűrű cserjeszint állományai rendkívül fajgazdagok. Gyakran barna rendzinatalajon fejlődnek ki, de sokkal inkább sekély talajrétegű barnaföldön. A Corno — Quercetum állományok súlypontja a cseres-tölgyes övezetre esik, azonban a nagyobb völgyek mentén mélyen benyomulnak a submontán bükkösök övébe is, ahol a sziklás részeken szigetszerű, már fajokban elszegényedett állományok kialakulása válik lehetővé. Jellemző fajok: Acer tatáricum, Iris variegata, Chrysanthemum corymbosum, Cornus mas, Crataegus monogyna, és néhány balkáni szubmediterrán faj is, például: Vicia sparsiflora, Cotinus coggygria. 2. Gyertyános — tölgyes: Querco (-petraeae) — Carpinetum. Elsősorban az alacsonyabb régiókban fejlődik ki. Talaja vastagon humuszos barna erdőtalaj. A lombkoronaszint borítása 70—90%, elsősorban a Carpinus betulus, valamint a Quercus petraea és a Fraxinus excelsior alkotják. Gazdag a cserje és a gyepszint, a mohaszint többnyire hiányzik. Jellemző fajai: Carex pilosa, Pulmonaria officinalis, Glechoma hederacea, Campanula trachelium stb. 3. Szubmontán bükkösök — Melico — Fagetum subcarpaticum: Az alacsonyabb hegyvidéki régió (500—700 m) zonális társulása, 700 m fölött csak a déli lejtőkön. Az uralkodó bükk mellett jelentős szerepet játszik még a gyertyán, helyenként a kocsánytalan tölgy is. Általános bükkös és gyertyános-tölgyes elemek vannak benne. Fácies-alkotók: Asperula odorata, Stellaria holostea, Majanthemum bifolium, Helleborus odorus, Melica uniflora, Carex pilosa, Impatiens noli-tangere stb. Helyenként keleti-kárpáti flórahatásokat mutat a tömeges Helleborus purpurascens, ritkán a Lathyrus transsilvanicus, és — ugyanúgy mint a Vihorlat hegységben — itt is él a Scopolia carni-olica, mely egy érdekes elterjedésű növény, ugyanis egyrészt az illír, másrészt a dácikus vonatkozású bükkösökben van meg. Intrazonális társulás: Tilio — Fraxinetum excelsioris. Görgeteglejtő erdő, főként sziklaerdő. Lombkoronájában a hárs (T. platyphyllos, T. cordata) és a magaskőris dominál. Emellett kocsánytalan és csertölgy, ritkábban juharok, főként mezei juhar. Vannak szubasszociációi: spiraeetosum és caritetosum brevicollis. Előbbi sziklás, utóbbi sekély talajú gerinceken. A Tilio — Fraxinetum egyértelműen az Aceri — Quercion asszociációsorozatba tartozik. A Mercuriali — Tilietum (hárstörmeléklejtő erdő) ez viszont a Fagion — Acerionba. Ennek ellenére vannak közös karakter fajaik. Ez az asszociáció intrazonálisan exponált sziklás gerinceken és csúcsokon, leginkább a kocsánytalan gyertyános-tölgyes zónában és a szubmontán bükkös zónában fejlődik ki. Déli expozícióban és az erősen szélnek exponált csúcsokon egészen a montán bükkös övig előfordul. Ez az asszociáció a mogyoró, illetve kevert tölgyes periódus reliktuma, szélsőséges termő helyeken a Fagetalia társulásokat felváltja az igénytelenebb Tilio — Fraxinetum, amely a szubboreális — szubatlantikus bükkös periódusban sem szorult ki teljesen. 4. Montán bükkösök —- Aconito — Fagetum. A Bükk fennsík montán bükkös társulása zonálisan 700 m-től a legmagasabb csúcsokig, mélyebben 600 m-ig csak extrazonálisan. A legjobb állományú tiszta bükkösök, gyakran hegyi juharral és kőrissel keverve. A cserjeszint igen gyér, (Rubus idaeus, 23*