A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 15. (1976)
VIGA Gyula: 19. századi miskolci kalendáriumok néprajzi vonatkozásai
224 VIGA GYULA lépés volt a kalendáriumok történetében. Nagyon lényeges ez abból a szempontból is, hogy egy új informatív elemmel gazdagodott az ismeretközlés lehetősége. A képek néprajzi szempontból is érdekesek, bár feltehetően az esetek nagy részében korábban már megjelent képeket közölnek. Eredetük azonban nagyon nehezen deríthető ki. Kalendáriumainkban sajnos csak kevés olyan ábrázolás van, amely a kiadás helyéhez közel esik. E helyütt egyetlen ilyent közölhetünk, a drótostótokról (MKN 1880., 6. kép). Az I. forráscsoport, a nyomtatott adatok alapján azt kell megállapítanunk, hogy közülük messze kiemelkedik a gyógyászati adatok száma és jelentősége. Ez a gyógyítás és a betegség alapvonásaival magyarázható. A beteg vagy annak környezetében élő személyek a gyógyulás reményében mindenféle újabb receptet, tanácsot kipróbálnak, ill. kipróbáltatnak. Ehhez nem szükséges lényegében még a szűk közösség szerepe, jóváhagyása sem, s az esetek nagyobb részében a gyakorlása is egyéni. Ez lehetett tehát a legnagyobb hatással a kalendárium 6. kép. Drótostótok a Miskolczi Képes Naptár 1880-as kötetében