A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 15. (1976)
BODÓ Sándor: Jelzett miskolci fazekasmunkák
165 JELZETT MISKOLCI FAZEKASMUNKÁK BODÓ SÁNDOR A történeti Magyarország fazekasközpontjainak sajátosságairól viszonylag széles ismeretekkel rendelkezünk. 1 E fazekasközpontok közül azonban kitűnnek ismeretlenségükkel, fel nem dolgozottságukkal pl. Buda, Debrecen vagy Miskolc. Miskolcról a legutóbbi időkig alig tudtunk valamit, 2 a központ 20. századi továbbélésének elmékéiről pedig csupán apróbb hírlapi közlések jelentek meg. 3 Néhány év óta — számbavéve a miskolci fazekasság régi, s újabban fellelt emlékeit -— lassan kialakul a miskolci fazekasságról alkotható kép. A produktumok jellegzetességeit leghitelesebben a mesterremekek és a készítés körülményeire vonatkozó jelzésekkel ellátott darabok őrizték meg. Ezúttal így azokat a jelzett edényeket, elsősorban mesterremekeket vesszük sorra, amelyek kétségtelenül Miskolchoz kötődnek. A fazekasok, de általában a kézműves iparok hiteles „remekműveire", nem nagyon figyelt mindeddig a kutatás. 4 Kresz M. a fazekasok remekeivel kapcsolatban úgy véli, hogy a darabok gyakran a szokásos edényformát követik, de rendkívül nagy méretben. Idézi az 1574-es kassai kiváltságlevél artikulusát, mely szerint mesterdarabokként egy „három arasznira és négy uynira magas" fazekat, „egy sefeni korsót" és „egy köblös Abárlót avagy Raitopot" kellett csinálni, valamint „egy Igaz Meszelt, mely se nagyobb se kisebb ne légyen". 5 A rimaszombati fazekasok 1807-i céhlevele „1 egy Vékás Fazekat, egy 20. húsz itztzés bütykös korsót és egy negyedrészes tálat" szabott meg remeknek. 6 Sárospatakról azt tudjuk, hogy ott nagy tálat, s egy hatliteres laposfenekű fazekat készítettek remeknek. 7 A 18. századi dél-dunántúli (pécsi, ozorai) céhlevelekben „egy fazokat, a melynek széli és hossza egy réff lészen, és ahoz kívántató feődőt" írtak elő mesterdarabul. 8 Mohácson a remeklő korsóslegénynek egy „röf hosszú" és annak megfelelő átmérőjű korsó vagy fazék „felhúzásával", s az agyag előkészítésével, Sellyén „egy 40 Itzés fazék födővel egy Réfes lábossal és egy nagy Boros Korsóval" kellett mesterségbeli tudását igazolni. 9 Marosvásárhelyen 1612-ben úgy szabta meg a céhszabályzat, hogy a legénynek „egy örök (öreg) két vedres fazakat, egy két vedres boros korsót, egy örök tálat, az kiben ötven font leves hús levestől ki tsinálhassanak és ugyan azon hús levestől meg abálhassák, olyan abállót egyet és egy tisztességes szeges kályhát" kell remekműként készítenie. 10 Kresz M. tanulságként vonja le, hogy „ellentétben a közhittel, a remekmű nem valamilyen erősen díszített különleges darab, hanem a legközönségesebb edény, de igen nagy méretben". 11