A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 15. (1976)

DOBROSSY István: Gazdaság- és társadalomtörténeti adatok a miskolci céhek árulószíneinek 18–20. századi történetéhez

126 DOBROSSY ISTVÁN céh megköti a szerződést Tisza Antallal, szerződést köt egyidejűleg Horváth Mátyással is.

47 Mivel ugyanazon épületrészekről, szobákról és berendezésekről van szó, két egymásmelletti patikára, de egy helyiségben dolgozó két patikusra sem gondolhatunk. Valószínűnek kell tartanunk, hogy a céh 3 évenként meghirdethette a patika-bérletet, amelyre egyidejűleg több jelentkező is volt. A szerződés megkötésekor az első részletet mindegyik patikus kifizette, amit a bérletet elnyerőn kívül mindegyik visszakaphatott. A céh által nyilvántartott befizetésekből arra gondolhatunk, hogy 1828—1830 között Szabó Sándor, 1830—1838 között pedig Horváth Mátyás patikája üzemelt. Miskolc első patikájának megnyitása után ekkor pontosan egy évszázad telt el.

48 A varga céh árulóhelyére vonatkozó dokumentumok, üzletbérleti szerződések az 1840-es évek végén lezáródnak. A céh iratai között viszont megsokasodnak azok a levelek, feljegyzések amelyek a szín bérletrészeivel, részvényeivel foglalkoznak. A dokumentumok egyértelműen arra utalnak, hogy az öreg mesterek kihalásával, másrészt az ipart folytatók számának folyamatos csökkenésével az épületbe fektetett részvényeiket a tagok, ill. leszármazottaik visszakérik, visszaperelik.

49 A mesterség általános hanyatlását mutatja, hogy 1826— 1836 között az iparűzők száma 68-ról 39-re csökkent. A bőrkikészítő céhes ipar hanyatlását meggyorsította az, hogy a 19. század II. felében a bőrgyárakkal, s a gyárakhoz kapcsolódó bőrkereskedelemmel szemben többé nem lehettek versenyképes partnerek. A „csizmadia árulószín" néven közismert Rákóczi utca 1. számú ház emeleti része, mint az adatok bizonyítják, a vargák tulajdonába került, s a csizmadiák kiköltözése után azt még néhány évtizedig más céhekkel közösen birtokolták. A köztudatban a nem boltszerű, csak vásárok alkalmával funkcionáló árulóhely mégis a csizmadiákhoz kapcsolódott, s ez a kapcsolódás napjainkban is megtalálható. Ezzel szemben a Kandia utcai „új csizmadia árulószín "-re, ahol a csizmadiák több, mint másfél évszázadot töltöttek, a néprajzi módszerrel végzett anyaggyűjtés csak szórványos és bizonytalan ismereteket, emlékképeket eredményezett. A meglevő dokumentációt a térképek adatai kiegészítik, s így lehetővé vált az épület történetének feltárása, s a hozzákapcsolódó események vázolása. Amiért vizsgálat tárgyává tettem a Kandia utcai árulószínt, részben a vonatkozó nagymennyiségű dokumentáció, másrészt az indokolta, hogy a város központi piacáról kiszoruló céhek, a gubások és a csapók, a szabók és a kalaposok is itt építettek árulószínt, de mellettük csaknem minden miskolci céhes iparos feltűnt és árulta termékeit. Az épületnek különös szerepet és jelentőséget ad, hogy a csizmadiák „itt sem tudtak megszabadulni" a színészektől, s árulóhelyük a 19. század I. felében többször is betöltötte a színpad és a nézőtér szerepét. Az épület a két világháború között számos társadalom- és politikatörténeti esemény színtere volt. Az épülethez kapcsolódó (azóta már beépített) szalagtelkek pedig Mindszent község történetéhez szolgáltatnak új adatokat, ismereteket.