A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 15. (1976)

DOBROSSY István: Gazdaság- és társadalomtörténeti adatok a miskolci céhek árulószíneinek 18–20. századi történetéhez

122 DOBROSSY ISTVÁN prefektus ígéretet tett alkalmasabb áruértékesítő hely biztosítására. Levelük fontos, s eddig ismeretlen színháztörténeti adalék. „Folyó Esztendőben Szent Mihály Havában benyújtott alázatos Declaratiónkban eleibe terjeszteni Tettes Prefektus Úrnak, hogy minekutánna a' Miskólczi Piatzra néző áruló Színünknek Felerésze a' Pesthi Nemzeti Játtzó Társaság számára rendeltetett vóln,a és mi ezen Helynek csupán Fele részébe szorulni kényszeríttettünk, jól lehet még a' Tettes Uradalommal kötött árendás esztendeinkből egy egész Esztendő hátra vagyon... Mi azólta jó reménységgel az eddig volt áruló színünknek csak fele részébe szorulva nyomorogván, minekutánna szomorúan tapasztalnánk, hogy olly szűk Helyen átallyán fogva meg nem férhetünk; azonban azon Épület ablakainak nagy része is be lévén csináltatva, a nyitva maradt kevés ablakon beszivárgó kitsiny világosság pedig a tolongó sokaság által még nagy részében elfogattatnék, a' hely setét volta, és a' nagy szorosság miatt a' Vásári Zsiványok általis gyakorta károsíttatnánk, mindezeken felől pedig minden Heti Vásárkor (alázatos engedelem kéréssel legyen mondva) azon sok tisztátalanságokatis, mellyeket a Teátrumba járó nép maga után ottan hagy, nagy alkalmatlansággal kellenék eltisztogatnunk, és még a Tisztogatás mellett is igen egészségtelen Levegőbe kellenék árulnunk; egészen általláttuk, hogy árulásunknak ezen elkelmatlan helyen leendő további folytatása lehetetlen, 's elkerülhetetlenül szükséges, más áruló helyrűl minél elébb gondoskodnunk, annyival inkább mivel a fentebb előadott kegyes Tndorsáta áltais az eránt hogy e'helyen soká nem árulhatunk, bizonyossá tétettettünk."

28 A levél idézett részlete két vonatkozásban is figyelemreméltó. A csizmadiák áruik értékesítésében hátrányt szenvedve ellenfélként ítélik meg a „Pesthi Játtzó Társaság"-ol, másrészt először fogalmazódik meg az igény az új árulószínre, amiről még nem tudhatták, nem sejthették ekkor, hogy problémáitól hosszú évtizedeken keresztül (egész megszűnésükig) nem tudnak megszabadulni. A varga és csizmadia céh panaszos leveleiből tehát bizonyos, hogy a Sötétkapu beépített emeleti részének keleti szárnyát a csizmadiák, az épület piacfelőli, derékszögben beforduló szárnyát pedig a vargák bérelték. 1800-ban a vargák árulóhely problémája megoldódott, a csizmadiák viszont területüket megosztották a színjátszókkal. Helyén árulási nehézségekkel, nemutolsósorban az uradalommal küszködve megfogalmazódik egy új árulószín igénye A színészek bírálata — saját érdekeik védelmében — érthető. Azt a színt, épületet védték, amelyet naplója tanulsága szerint Déryné kívülről így látott: „A sötét városi kapu alatt volt egy nagy, ronda külsejű épület, nagy, üres, vakolatlan ablakokkal, csak a csupasz, veres téglákkal környezett ablak környülete vigyorgott kellemetlenül az emberre."

29 A csizmadiák panaszlevelére 1815. szeptember 18-án megérkezett Molnár Sándor diósgyőri prefektus válaszlevele. Amennyire biztató volt ez a csizmadiák számára, annyira kilátástalan helyzetbe sodorta a színészeket. „Mivel a' Miskólczi Csizmadia Mesterek Műveiket a' mostani Épületben az nállam tudvalevő okokra nézve, különbenis már nemsoká árulhattyák; azért is ezen betsületes Mester Embereknek, a Tettes Királyi Uradalom részéről javasoltatik, hogy a fentírtt végre egy alkalmatos Épületet haladék nélkül készíttessenek, mely épületnek megszerezhető fundusául, vagyis Helyérül, a' Domínium is fog gondoskodni."

30