A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

NAGY Géza: A kepések munkaszervezete és életmódja a Bodrogközben

A KÉPESEK MUNKASZERVEZETE ÉS ÉLETMÓDJA 557 Ha a kepésbanda alkalmi társulásként jött csupán létre, akkor az uradalom a kiszemelt és megbízott emberek útján szervezte meg az aratókat. A kiszemelt emberekkel beszélt az intéző, azok pedig megbeszélték azokkal az emberekkel a faluban, akiket a bandába akartak szerződtetni. Ha beállt a kepés ahhoz az emberhez, aki beszélt vele, akkor egy megbeszélt időpontban összegyűltek a községházán és ott megszövegezve a szerződést az intéző jelenlétében felolvasták, majd mindenki aláírta. A szerződés itt is egy példányban készült és az intéző ezt is magával vitte. A szerződés két dolgot tartalmazott. Az egyik az elvégzendő munka volt, a másik pedig az elvégzendő munkáért járó bér. A munka végzésére területet nem határoztak meg. Vállalniuk kellett a képeseknek, hogy az uradalom területén levő búza, rozs, árpa, zab terményeket learatják, keresztbe rakják, a kaparékot felkötik, esetleg bizonyos számú napot az uradalomban is kötelesek dolgozni az aratáson kívül. Volt olyan uradalom is, ahol a képeseknek vállalni kellett, hogy hordáskor a kévéket szekérre adogalják és az asztagnál a szekérről leadogatják a kévéket. Ezután a szerződés részletesen felsorolta, hogy mit fizet az uradalom a szerződésben meghatározott munkáért. A bérezésre a Bodrogközön három módozatot különböztethetünk meg aszerint, hogy kinek a birtokán arattak a képesek, illetve milyen volt a tulajdonos. A grófi, bárói birtokokon általában kevés eltérés volt a fizetésben. Másként volt a fizetés a kisebb, az úgynevezett nemesi birtokokon, míg legkevesebbet fizetett az aratásért a képeseknek az egyházi birtok intézője. Mindhárom helyen azonban két részből állt a bérezés. Egyrészt a termés bizonyos hányadából, másrészt pedig a hetenként vagy havonként kiadásra kerülő kosztból. Ezt előre adták mindig, és a kiosztás vasárnap reggel került sorra. A grófi és bárói birtokokon az első világháborúig a képesek tizedébe vagy tizenegyedébe arattak. Ez azt jelentette, hogy a képeseké volt a learatott termés keresztjeiből a tizedik, illetve a tizenegyedik kereszt. Az első világháború után ez megszűnt, és a képesek része a tizenharmadik kereszt lett. Ezenkívül megkapták a heti kosztot, amely egy-egy kaszás számára a következő mennyiséget tette ki: 11,— kg liszt, 1,5 kg szalonna, 1,— kg hús, 0,25 kg só, 1,5 1 pálinka. Adott ezenkívül az uradalom minden képesnek 2 vékás (600 négyszögöl) krumpliföldet mindibe. (Itt minden termés a kepésé volt.) 2 kat. hold tengerif'ölátí felébe, de a kepés köteles volt a saját költségén szántatni és a saját vetőmagjával bevetni. 1930 után már az uradalom szántatta és vettette a tengeriföldet, de ekkor már harmadába adta a képesnek, vagyis az uradalomé volt a termés kétharmada, míg a kepés csak egyharmadát vihette haza a termésnek. A félkezes kosztja a szalonna és pálinka kivételével ugyanannyi volt, mint a kaszásé, míg a szalonnának és a pálinkának csak a felét kapta. Ugyanígy felét kapta a félkezes a terményjárandóságnak is az aratás végén. Nem minden birtokon, de a Sennyeyek birtokán a képeseknek volt még egy kötelezettsége, ugyanakkor azonban több kedvezményt is kaptak. Itt kötelezettségként 6 napot kellett minden képesnek az év folyamán ingyen dolgozni az uradalomban, vagy ahogy itt nevezték napot tudni. Ez tavaszkor, a kalászos aszatolásakor (szurkoláskor,) a repcearatáskor telt el. De le lehetett tudni télen is, amikor az uradalom körvadászatot rendezett és szükség volt a hajtókra.