A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

NAGY Géza: A kepések munkaszervezete és életmódja a Bodrogközben

552 NAGY GÉZA amelyikben több vagy kevesebb. A kepésbanda a legtöbb helyen nem alkalmi alakulat, nem egyik nyáron alakult, hanem évek óta együtt dolgozó emberek csoportja volt. Uj tag csak akkor került a bandába, ha valaki elment onnan, nem vállalta tovább az aratást, meghalt vagy kiöregedett. Mert az aratás nehéz munka volt, kora hajnaltól késő estig hajtani kellett, „kiszedte az ember zsírját", s aki nem bírt lépést tartani a többiekkel, arra rá kellett dolgozni. Éppen ezért minden kepésbanda igyekezett jó munkabíró embereket szerezni, hogy keressenek is az aratás ideje alatt. Persze ez nem jelentette azt, hogy öreg nem volt a bandában. Ez mindig a banda többi tagjaitól függött. „Öreget nem szívesen láttak magok közt a képesek, de aki több esztendőn keresztül dógozott a bandába, azt mán nem lökhettük ki, mer annak is kellett a kenyér, nem halhatott éhen. Én mindég azt mondtam, hogy meg kell tűrni az öreget, mer mink is megöregedjünk, osztán nekünk is jó lessz, ha megkereshessük a kenyeret. A vén Kopcsait is ki akarták eccer tenni a bandábul, de én nem engedtem. Mondtam a gazdának, hogy adjunk neki a táblábul egy darabot, osztán vágja magának, ahogy tudja. Rám is hallgatott a gazda. A vén Kopcsai külön darabot kapott, osztán vágta magának."

3 A képesek vezetője mindenütt a kepésgazda volt. Vele tárgyalt az uradalom a képesek dolgában, neki adták ki a munkát, neki kellett az embereket mozgatni, az elvégzett munkáért felelősséget vállalni. A kepésgazdát a Bodrogközben nem a képesek választották, hanem mindig az uradalom embere volt. Hogy ki került erre a posztra, az mindig attól függött, hogy kit tartott erre alkalmasnak az uraság vagy az intéző, de ez nem mindig volt elég, mert hozzá a gazdának meg kellett szerezni az emberek bizalmát is. Éppen ezért jó volt, ha a gazda becsületes emberként volt ismeretes, ha nem csapta be az embereket, mert hiszen az uraságnak is érdeke volt, hogy a kepésgazda tekintélyes ember legyen a saját bandájában. A képesek ugyanis szívesebben álltak ahhoz a gazdához, akinek tekintélye volt előttük, amelyik kepésgazdát viszont rongy embernek ismerték, azt elkerülték, s ahhoz csak azok a képesek álltak be, akik nem nagyon szerették a munkát, éppen ezért más bandába nem kellettek. A gazda hivatala nem egy esztendőre szólt éppen úgy, mint a bandatagok társulása. Voltak olyan gazdák, akik 20—25 éven keresztül vezették a bandájukat. Ha a tagok meg voltak vele elégedve, akkor megmaradtak mellette éveken keresztül. Az ilyen kepésgazdákkal az uradalom is másképpen beszélt, mert azért nem lehetett közömbös az uradalom előtt sem, hogyan végezték vagy végzik a munkát. Előfordult olyan is, hogy az uraságnál áskálódni kezdett valaki a kepésgazda ellen. Ha ez kiderült és bandatag volt az illető, akkor kiközösítették a képesek maguk közül az ilyen embert. A kepésgazda amikor megtudta, hogy melyik táblát kell aratni, rendszerint kiment előre néhány társával megnézni a terményt. Ha a termény olyan volt, hogy nem volt érdemes learatni, mertnem kerestek volna semmita képesek, akkor ő egyezkedett az uradalommal. Annak a táblának, a learatása ilyenkor megegyezés szerint történt. Itt nem volt érvényben a szerződésben rögzített bér, hanem azon felül fizetett az uraság. Ilyen esetben vagy a terményen kívül adott bizonyos mennyiségű lisztet, szalonnát, pálinkát, vagy pedig úgy egyeztek, hogy nem kérik a szerződésben rögzített bért, hanem bizonyos mennyiségű