A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

NAGY Géza: A kepések munkaszervezete és életmódja a Bodrogközben

A KÉPESEK MUNKASZERVEZETE ÉS ÉLETMÓDJA 551 szénahordáskor a falvakból szinte mindenki résztvett a betakarításban. Akinek fogata volt/«v<zro5ként, akinek nem volt, az gyalogmunkásként. A földdel rendelkezők azért vállalták az uradalmakban ezt a munkát, mert másképpen nem kaptak földet részesművelésié, és nem kaptak kaszálót, de legelőt sem adott bérbe az uraság másképpen, csak ha a falu vállalkozott arra, hogy a sürgős munkák idején munkát vállalnak az uradalomban. Korábban már említettem, hogy gazdasági cselédnek nem álltak be a faluból a faluhoz tartozó uradalmakba, hanem inkább elmentek a harmadik faluba, ha erre a sorsra kényszerültek. Ez pedig azért volt, mert gazdasági cselédnek lenni utolsó dolog volt. Aki idáig jutott, azt a falu társadalma lenézte. Nem volt azonban ilyen sorsa annak, aki hónapos, hetes vagy részesarató volt az uradalomban éppen a korábban említett okok miatt. Igaz, ez a munka nem kötötte le a falusi embert teljes egészében, mert nem tartott egész esztendőn keresztül. Egy-egy uradalomban ezek az idénymunkások mindig abból a faluból kerültek ki, amelyik falunak a határában volt az uradalom. Kivételt ez alól csak a summások képeztek, akik Heves megyéből és Mezőkövesd környékéről szerződtek a bodrogközi uradalmakba. A falu maga is igyekezett biztosítani a maga részére a részesmunkát. Vigyázott arra minden falu, hogy más falu szegényemberei el ne vegyék a lehetőséget előlük. Igaz azonban az is, hogy más falu szegényemberei is tiszteletben tartották az adott falunak az elsőbbségét a részesmunkára és erkölcstelennek tartották volna elvenni a munkát annak a falunak a szegényembereitől, ahol a birtok volt. Az uradalom is vigyázott mindig arra, hogy elsősorban onnan vegyen fel mindig munkást, ahonnan a szokásjog alapján addig dolgoztatott. Azok az uradalmak pedig, ahol a földek két község határához tartoztak, vigyáztak arra, hogy mindkét községből arányosan vegyenek fel munkásokat, így például a Karcsához tartozó gróf Sennyey birtok aratásra, de más munkára is Karcsáról és Karosból, a pácini báró Sennyey birtok Pácinból és Karcsár ól egyformán vett fel munkásokat az uradalomban előadódó munkákra. Egyik helységből csak akkor dolgozott több ember, ha a másik helységből nem jelentkezett elegendő. Különösen nem számított a falu társadalmában utolsónak a részesarató, a kepés. A kepés ugyanis nemcsak a földnélküliekből került ki, hanem kepére jártak a földdel rendelkezők közül többen is. Sőt, nagyobb részük földdel rendelkezett, s éppenséggel még 5 holdon felüli is található volt köztük éppen úgy, mint ahogy a fuvarosok, illetve a fuvarosgazdák között. Sokan nem éppen a kenyér miatt vállalták, hanem azért, mert másképpen az uradalom nem adott földet részesművelésre vagy kaszálót, hanem csak ilyen munkák ellenében. Már pedig mind a földre, mind pedig a kaszálóra minden családnak szüksége volt a faluban, mert a családtagok száma mindenütt nagy volt. A kepésék azok a mezőgazdasági munkások voltak, akik valamelyik nagybirtokon, uradalomban az aratási munkák végzésére az uradalom megbízottjával vagy vezetőjével szerződést kötöttek. Minden uradalom meghatározott számú kepést foglalkoztatott az aratás idején. Ez az évek során alakult ki. Ezek a munkások csapatban vagy bandában dolgoztak. Egy-egy csapatban vagy bandában 30—40 pár kepés dolgozott, de volt olyan csapat vagy banda is,