A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

NAGY Géza: A kepések munkaszervezete és életmódja a Bodrogközben

550 NAGY GÉZA nép. Csak annyi gabonája terem, amennyit a kepén keres, kukoricát felében termel az uraságnál, ha kap."

2 A Bodrogközben levő hercegi, grófi, bárói, nemesi és egyházi birtokok tulajdonosai a robot megszűnése után megkezdték birtokaik kapitalizálását. Mivel a robotra nem lehetett többé számítani, a gazdaságban bérmunkásokkal dolgoztattak. A birtokokon azonban szinte teljes egészében külterjes gazdálkodást folytattak. A munkát a birtok területén kialakult tanyákon élő cselédség (béresek, kocsisok) végezte. Voltak azonban az uradalmakban olyan munkák is (aratás, kapálás szénakaszálás stb.), amelyeknek végzéséhez — annak sürgőssége miatt — sokkal több emberre volt szükség, s ezeket az embereket a nagybirtok közelében levő falvak szegényembereiből biztosították az uradalmak. Az uradalmak főterménye ebben az időszakban a kalászos termény (búza, rozs, árpa, zab) volt. Ennek az aratását, cséplését gyorsan kellett végezni. Legolcsóbban ezt emberi erővel tudták az uradalmak megoldani. Mivel emberi erő bőven állt rendelkezésre a környező falvakból erre a munkára, az uradalmak tulajdonosai nem is igen igyekeztek gépeket vásárolni. A Bodrogköz uradalmaiban alig néhány lóvontatású aratógépet lehetett csak találni még az 1940-es évek elején is, cséplőgépet is csak az 1920-as évek vége felé vettek többet. A falvak lakói nem nagyon válogathattak a munkaalkalmakban, mivel ezeket az alkalmakat kizárólag csak az uradalmak biztosították abban az időben. Főnyereménynek számított akkor az olyan mezőgazdasági munka, mely az év 6—8 hónapjában volt végezhető. Aki ilyen munkát tudott szerezni, az már szerencsés embernek érezhette magát, mert családja számára — ha szűkösen is — biztosítani tudta a megélhetést. De még a 4—6 heti állandó munkára is mindig akadt fölös számú jelentkező. A bodrogközi nincstelenek az uradalmakban két lehetőség között választhattak: vagy éves cselédnek álltak, s akkor az uradalmakban kaptak lakást, kommenciót, vagy pedig hónapos, hetescselédnek és részesmunkásnak szegődtek. Megfigyelhető azonban az, hogy igen kevés azoknak a nincsteleneknek a száma, akik a falujuk határában levő uradalmakra szegődtek gazdasági cselédnek. Ha mégis erre a sorsra jutottak, akkor elmentek inkább a harmadik határba, de a faluban nem vállaltak ilyen munkát. Cselédnek különben is csak azok mentek, akik semmiféle vagyonnal, még egy talpalatnyi földdel sem rendelkeztek. Akiknek volt háza, vagy egy kis darab földje, az semmi szín alatt nem vállalkozott a cselédéletre. A cselédsorból ugyanis a legtöbb esetben nem volt többé visszaút. Míg tehát cselédemberként szolgának érezték magukat, képesként viszonylag szabadabbak voltak, s ami a fő, mindig egymás között éltek, s együtt dolgoztak. Az 1900-as évek elején egy-egy falu társadalmában még nem történt olyan átalakulás, mint később, az 1930-as évek végén tapasztalható volt. Ebben az időben ugyanis a vagyoni különbségek még nem voltak olyan nagyok, s a falvak lakói közül szinte minden családból dolgozott valaki az uradalmakban. A földnélküliek azért, mert megélhetésüket biztosítani kellett, akinek viszont földje volt, az a családtagjaiból azokat küldte dolgozni, akire a saját föld megművelésében nem volt szüksége. Aratás után a termés asz tagba, hordásakor.