A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

SELMECZI KOVÁCS Attila: Csűrtípusok Észak-Magyarország középső területén

528 SELMECZI KOVÁCS ATTILA alapgerendákra állított oszlopokat felül is gerendákkal vízszintesen lezárták — az épület két rövidebb oldalán középen erős ágast, kútágashoz hasonló szelemenágast ástak a földbe kb. másfél méter mélyen. A két ágason végigfektették a hosszú szelement, „mely egy darabból állt, és az egész épületen végignyúlva még elől-hátul ki is állott ".

37 A szelemenbe egyik végükön bevágott vékonyabb gerendákat akasztottak párosával egymás mellé. Pápai Károly leírása szerint ezeket a horgasokat úgy kapcsolták össze, hogy „az egyiknek az egyik végét bevágták, másikét meg kihegyezték, úgy hogy az előbbi hasadékába beleüljék, és az így összeillesztett párt faszöggel átszögezve a szelemény fölé helyezték. A horgaspárok úgy két-három lábnyira voltak egymástól, sűrűbben, mint a szarufák".

38 Ezt az összekötési technikát később a szarufáknál is alkalmazták.

39 Az ágasfás szelemenes tetőszerkezet a Tárna és Bódva között a csűrökön a XTX. század közepéig őrződött meg.

40 A szarufás tetőszerkezet a múltban is nagyobb mértékben volt elterjedve. A tetőszerkezet és falazat közötti összefüggést vizsgálva Bakó Ferenc bizonyítja, hogy az erősebb, zsilipéit fal a szarufás szerkezetnek a párja. Ez az építésszerkesztési megoldás és összefüggés a Mátragerinc—Eger vonalától északra élesen kirajzolódik.

41 A szarufás tető alkata sátor- és nyeregtető alapformákkal rendelkezik. Jelenleg mindkét fedélforma megtalálható. Az újabban épített csűrök szinte egyforma arányban viselik a kétféle fedelet. Általában a gerendavázas csűröket sima nyeregtetővel építették a századforduló után. A fedélhomlokzatot szabadon hagyták, vagy vesszőfonással, deszkával elzárták. Az ilyen falat vérteleknek nevezték.

42 A kő- és vályogcsűröket inkább sátortetővel építették. Tetőfedésre ma egyedül a cserép használatos. A század elején épített csűrök némelyike még megőrizte a hagyományos, kedvelt zsúpfedeltt (6. kép). A régi csűrök sajátos fedélformája — a fennmaradt épületek és visszaemlékezések szerint — a kontyos vagy kanfaros fedél volt (Gömörszőlős). A sátortetőhöz hasonló fedél rövidebb oldala nem érte végig a hosszabb tetősíkokat, ezáltal a tetőcsúcs két végén nyílás maradt, amely az épület szellőzésére is szolgált

43 (9. kép). Szőlősardón úgy mondták, hogy „van csűr, amelyiken félfarazat van. Ez rövidebb, mint a farazat, mert a végén rövidszarufa van."

44 Ezeknek száma 3—4. Felső végüket erősen bevágták és ennél fogva akasztották a vízszintes kötésre. Alsó végüket a gerendakeretbe csapolták. Ez a tetőszerkesztés a zsúpfedéshez igen alkalmas volt. Építése a század eleje óta ritkaságszámba ment. Funkcionális különbségek A csűr alapvető funkciója kettős: egyrészt tárolóhely a szálas gabona és takarmány részére, másrészt munkahely a szemnyeréshez. A csűrök az elmúlt századokban csupán ezt a két fontos szerepet töltötték be a gazdálkodásban.

45 A vizsgált területen a csűr eredeti kettős szerepétől eltérően a parádi völgy vályogcsűrjei az állattartásban is jelentős részt vállaltak. Az istállós csűrök használata a parádi völgyben megelőzte a csűrök funkcióváltozásának idejét. A funkcióváltozás elősegítette a csűristálló építésének elterjedését.