A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

KATONA Imre. A sárospataki habán kerámia-receptkönyv tanulságai

420 KATONA IMRE Ennek eredményeképpen 1665-ben már tömeges áttérésről tájékoztat az Egyetemi Könyvtárban levő História domusvk. és a plébánia egykori anyakönyvei, mégis a pataki anabaptista kolónia áttérítése 1666 és 1680 közé esik és személy szerint Joannes Gruber jezsuita nevéhez fűződik. Nevezett 1680-ban bekövetkezett halálával kapcsolatban feljegyezték, hogy linci származású volt, s korábban mint missziós páter beutazta a Földközi-tenger vidékét, a Középés Távol-Kelet jelentős részét. így tehát érthető, ha a sárospataki anabaptisták visszatérítése nem okozott neki különösebb gondot. Az áttért kolónia-tagok tulajdonrészét kihasították a közösből, csupán a malom maradt sokáig közös kezelésükben. A telep sorsát 1680-ig követhetjük nyomon. Egyes források szerint azonban csak részben olvadtak a helyi lakosságba, mert egyrészüket Báthory Zsófia elüldözte Sárospatakról. Ezt az állítást mindmáig vitatták, ma azonban már bizonyítható. Ennek ellenére kétségtelen, hogy a habán telep 1680 körül minden jellegét elveszítette, az egykori közösség vagyona kisgazdaságokra bomlott, s ettől kezdve részben a lakosság más rétegeihez hasonlóan, részben a hagyományos mesterségüket folytatva élték mindennapi életüket.

9 Az említetteken kívül még számos olyan adatot találhatunk, mely azt bizonyítja, hogy a habánok csak részben költözködtek ki Sárospatakról, és katolizálásuk után néhány évtizedre lassan, fokozatosan beolvadtak a lakosságba. Tehát lényegében itt is hasonló folyamat játszódott le, mint a Felvidéken, míg azonban a sárospatakiak katolizálása az 1600-as évek végéig teljesen befejeződött, a Felvidék habánjai közt csak egy századdal később ment végbe ugyanez. Számos történeti adatunk mutatja, hogy a XVIII. század második felében, a XVII. század közepéhez viszonyítva — miként az ország más városaiban, úgy Sárospatakon is — növekszik a fazekasok száma.

10 Tehát, míg a XVIII. században már kialakult az a közeg, amely a hagyományok befogadására és átadására alkalmas, a XVII. században erről még alig, vagy egyáltalán nem beszélhetünk. A XVIII. század közepén a Felvidéken már kialakultak a két művesség kapcsolatai, a XVII. század 50-es, 60-as éveiben erről még alig beszélhetünk. Említettük, hogy Sárospatakon is, ugyanúgy, mint Alvincen, nem a földesúr, hanem a lakosság igényeinek kielégítésére hozták létre a habán telepet.

11 Ez azt jelentette, hogy kerámiáik közt nem a rendkívül drága és díszes fehér-áruk voltak a legkeresettebbek, hanem azok a típusok, melyek ugyan szebbek és jobbak a helyi fazekasok áruiénál, de alig drágábbak azoknál. E készítményük: a kék kerámia tulajdonképpen átmeneti áru a fehér-, és a fazekasáruk közt. Ezt nemcsak a fehérfajansznál olcsóbb áruk bizonyítja, hanem előállításuk módja is. Ezek alapszíne ugyanúgy angóbbal készül, mint a fazekasáruk általában. Csupán abban térnek el az utóbbiaktól, hogy díszítésük nem nyers állapotban angóbbal, hanem fehér, vagy fémoxidokkal sárgára és zöldre színezett ónmázzal történt, majd kiégetés után a felület tükrös ragyogását ólommázzal biztosították. Sárospataki példáink szerint a Rákóeziak gyakran alkalmazták a hejcei habán fazekasokat,

12 s talán ennek tulajdonítható, hogy csak részben kényszerültek áruik piacozására. Tehát a sárospataki habán fazekasok mindig közelebb álltak a lakossághoz, mint a Vas megyeiek, akik teljes egészében a földesúr szükségleteire dolgoztak.

13 Tehát e sfátusbeli állapotnak is szerepe lehetett abban, hogy a sárospatakiak katolizálása sokkal