A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)

NAGY Géza: A karcsai parasztifjúság társasélete

A KARCSAI PARASZTIFJÜSAG TARSASÉLETE 513 rossz szemmel az izgága természetű legényt. De a lányok sem szívesen álltak szóba az olyan legénnyel, akitől és akiért rettegni kellett. A 40-es évek végére azonban ez a helyzet megszűnt, amikor az EPOSZ megalakult. A virtusság ezután másban kezdett megmutatkozni, mint a verekedés. Amikor a mezítlábas futballbajnokságok megindultak, Kaicsáról még anynyi csapat nevezett, mint ahány falurész volt. Amikor azonban az ócskafalu csapata járási, majd megyei döntőbe került, az egész falu legjobbjaiból alakították ki a csapatot. Ezután már nem a kocsmai verekedés számított virtusnak, hanem az, hogy bekerüljenek a csapatba, mert nagy dicsőség volt a csapat tagjának lenni. A legények baráti köre is már az iskolában kialakult és tartott addig, míg meg nem házasodtak. Itt sem a vallás, hanem az egy helyen lakás döntötte el a cimboraságot. Amíg suhanc korban voltak —amíg nem tekintették őket legényeknek a faluban —, addig szórakozási lehetőségeik is kisebbek voltak. A tavasztól őszig terjedő időben jóformán csak egymásnál találkozhattak és a határban legeltetés közben. A nagybirtok miatt ugyanis eléggé szűkre volt szabva az állatok legeltetésére alkalmas terület, ezért legtöbbször tiltott helyen kellett legeltetni a jószágot. így hát a suhancoknak és legényeknek jutott az a feladat, hogy éjjel, de ha alkalom és jó hely került, akkor nappal is legeltessék a jószágot. Ilyenkor összeálltak az egy csapatba tartozó fiúk és együtt legeltettek. Mikor pedig eljött az ősz, és 'már beszabadult a kaszáló, a tarlón pedig megnőtt a muhar, reggeltől estig együtt legeltettek. Persze itt is szükség volt a csapatok összetartására, hogy a jobb legelőről az erősebb csapat el ne zavarja a gyengébbeket. Itt alkalom nyílott a legkülönfélébb virtuskodásra, s a szórakozásra, és igen sokszor előkerült a mese is a legeltető legények között. Itt rendszerint olyan mesék kerültek a hallgatóság elé, melyeket nem nagyon lehetett volna elmondani a fonóházakban, annak erotikus tartalma miatt. Amikor megkezdődött a fonás, megnyíltak a fonóházak, a suhancfiűk is eljártak a fonóba a saját csapatukhoz, mert mint ahogy már korábban is említettem, minden lánycsapatnak volt fiúcsapata. A nagyobb fiúk, illetve a legények szórakozása ettől annyiban tért el, hogy hétköznap esténként, amikor egyik-másik társuknál összejöttök, rendszerint a kocsmába mentek először. Itt az fizetett, akinek pénze, vagy hitele volt a kacsra árosnál. A kocsmából a legények a fonóházba mentek. Ha ott több csapat fiú gyűlt össze, akkor rendszerint megkezdődött a virtuskodás, amelyik rendszerint fogadással járt. „Fogadjunk, hogy nem tudol megütni, ha én egy egy hosszúkendőnek a végire állok, te meg a másik végire!" (A fogadó ekkor a kendőt a küszöbre tette és a két fiú között ott volt az ajtó.) „Ha valaki egy szalmaszálon felemel egy literes üveget, annak fizetek egy liter bort." Amelyik legényt lefőzték, annak fizetni kellett. Sor került még a találós kérdésekre is, mindig ilyen alkalommal, s a találós kérdések megfejtésében részt vettek a lányok is. A fonóházból indították azután a máskorukat, akikkel minden fonóházat bejártak a faluban. Ezeket az a fiúcsapat kísérte, amelyik a fonóházhoz tartozott. Védték társaikat, hogy a kíváncsiak fel ne ismerjék őket. 33