A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)

NAGY Géza: A karcsai parasztifjúság társasélete

A KARCSAI PARASZTIFJÜSÁG TARSASÉLETE 509 csapat lányt. A lányok azután megbeszélték egymás közt, hogy elmennek-e, otthon is megkérdezték és úgy mentek el. Ilyenkor mindenki ment, mert szégyen lett volna a csapatra, ha valamelyik elmaradt volna. A lánycsapat addig volt egységes, amíg férjhezmenők nem voltak a lányok. Amikor valamelyik lánynak már volt szeretője, az kezdett kimaradozni a csapatból. Kezdetben ugyan együtt járt a többiekkel, a fonóházban is ott volt esténként, de már a szeretője -mellett ült, és amikor már hazaindultak, ő már nem ment a többi lánnyal, hanem a szeretője kísérte haza. Szombat, vasárnap este pedig otthon maradt, várta a fiút. Persze, egy-egy lánycsapatnál, amikor valamelyiknek szeretője lett, akkor mindegyik azon igyekezett, hogy ők se maradjanak sokáig lányok, hanem mielőbb férjhez menjenek. így azután 1—2 éven belül a csapathoz tartozó lányok mind férjhez mentek. A férjhez menés után az egy csapathoz tartozó lányok nem mindig tartották meg a cimboraságot. Minden csapatból voltak olyanok, akiknek a csapatban egy cimborájuk volt a legkedvesebb. Ezzel tartották asszonykorukban is a cimboraságot. Rendszerint Jcereszt/comának hívták egymást, így a barátság megmaradt továbbra is. Ha pedig egy csapatból nem ment minden lány férjhez, a lánynak maradtak átcsapódtak egy másik csapathoz. A lánykor felső határa a felszabadulás előtt 22—24 év volt. Általában a 18. évüktől váltak a lányok férjhezimenőkké, de voltak olyanok is, akik 17 éves korukban férjhez mentek. Szeretőt is ettől a kortól tarthattak, de ez csak azt jelentette, hogy nem gyereknek tartották már őket, hanem nagylánynak, de még lányok voltak, s a lánycsapathoz tartoztak. Amikor azonban elérték a 27—28. évet, már neon is úgy öltözködtek, mint a lányok, hanem a fejüket is úgy kötötték be, mint az asszonyok és a templomban is az asszonyok padjába ültek. Ebben a korban azután már rendszerint özvegyemberhez mentek feleségül, ha került nekik özvegyember. Napjainkban a lánykor felső határa eléggé kitolódott. Nem tartják ma már vénlánynak a 25—26 évest sem. Igaz, egyre többen vannak a lányok közül, akik 23—24 éves korukban mennek férjhez. 2. A legénysorba kerülés Amíg a nagylánysorba kerülésnek az idő és a viselet volt a mutatója, addig a legényéletbe kerülésnek több feltétele volt, és nehezebb volt a legénysorba kerülni. Amikor a fiú kijárta az iskolát, még nem számított legénynek, még a szülők is gyermeknek tartották, ezért nem is bíztak rá önálló munkát. Az iskolából való kikerülés után kezdődött csak számára az igazi tanulás, beletanulni a paraszti élet minden fortélyába a szántástól, vetéstől, kaszálástól, az aratáson át a betakarításig, a jószág gondozásáig. A suhancfiút az apja vette szárnyai alá. Vitte magával a mezőre. Rábízta a szántást, az ekét, majd a kézi vetésre tanította meg. Amikor a kaszálás ideje elérkezett, kaszálni tanítgatta. A jobb hóna alá tétetett egy fücsomót és kaszálásnál azt nem volt szabad kiejteni, hogy megszokja a helyes testtartásit. A munkában nőtt a fiú, izmosodott, s amikor már a mezei munkát