A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)

NAGY Géza: A karcsai parasztifjúság társasélete

A KARCSAI PARASZTIFJÜSÁG TÁRSASÉLETE 503 haját. Bár a lányoknál így is változott a hajviselet, mert a két csurkába font és koszorúba felrakott hajat a 30-as évek elején felváltotta az egy csurkába font és leeresztett haj. Majd újra két ágba fonták a hajukat a lányok és az ágakat felhajtva a hajuk tövénél kötötték meg szalaggal. Az 50-es évektől egyre jobban tért hódít a dauerolt haj, s ma már egyáltalán nincs különbség sem a hajviseletben, sem a ruházkodásban a falusiak és városiak között. A viselkedésre, a járásra, a társasiágban való forgolódásra, az otthoni tevés-vevésre 'mindig sokait adtaik a faluban. Az iskolás lány amikor elérte azt az időt, hogy nemsokára a nagylányok közé léphetett, már figyelgette a nagylányok járását, tartását és igyekezett maga is úgy járni, úgy tartani magát. „Mer egy jánynak még a menésébe is adni kellett magára. Nem vót szabad elereszteni magát, ha gangoson kellett menni az utcán, hogy kopogjon a csizma sarka, ha lépett. Mer vót olyan jány, aki úgy ment, mintha összefonódott vóna az ina. Még a főd is sírt, amerre járt." Mikor elkészült a lány, hogy a templomba menjen, addig nem ment ki az utcára, imíg az anyja meg nem nézte, meg nem igazította rajta — ha kellett — a ruhát. A tavasztól őszig tartó időszakban a templomba menő lány a jobbkezében a zsebkendőjét (kiskeszkenőt) tartotta és mellette egy vagy két szál virágot. Rendszerint barátnőit bevárva, azokhoz csatlakozva együtt mentek végig az utcán gangosán lépkedve, kihúzva magukat. A templom előtt megvárták, míg a harang elhallgatott és ezután mentek be a templomba, de amíg ott vártak a sorukra, vigyáztak arra is, hogy állnak, mert amelyik lány a lábát széttette, arra azt mondták, hogy „úgy áll, mint egy tehén". A szépségeszmény a kerek, piros arc, a barna haj, a jó növés (nem alacsony, nem túl magas), az arányos termet, erős testalkat volt. A filigrán termetet nem kedvelték, arról azt tartották, hogy nem alkalmas a munkára. Nem tartották szépnek a túl vékony derekat sem. Szerették az erőteljes testalkatot, a kissé széles csípőt. Ennek érdekében a lányok több szoknyát vettek magukra, mert „az vót a derék jány, aki jó faros vót, az jól birta a munkát". A lányok is sokat tettek azért, hogy szépek legyenek. Azt tartották, hogy karácsony és újév reggelén, aki először merít a Karosából vagy a kútból vizet, akkor az az aranyos vizet hozza el. Ha abban a vízben megmosakodik, akkor egész esztendőben üde, friss lesz ciZ dl CcL. Használták a szikfű virágának főzetét is az arc ápolására. Aki tavasszal elsőnek pillantotta meg a fecskét, az sietett elmondani a versikét: „Fecskét látok, szeplőt hányók!", mert azt tartották, hogy akkor nem lesznek szeplősek, vagy elmegy az arcukról a szeplő. Voltak olyanok is, akik mesterséges szépítő szereket használtak. Az ilyen lányokat azonban, ha kiderült a tettük, kigúnyolták, a fiúk az arcukra fújták a füstöt, hogy megnézzék, a púder nem megy-e össze az arcukon. Még azt sem kedvelték, akik kávéspapírral pirosították az arcukat. Ezért dalolták gyakran: Így szült engem anyám e világra, Kávéspapír nem kell az orcámra.