A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)
NAGY Géza: A karcsai parasztifjúság társasélete
502 NAGY GÉZA ingvállat a kombiné, a lábbelinél is megjelenik ünnepre a magas sarkú félcipő és a patentharisnya fehér, barna és fekete színben. A borzíót, nagykendőt pedig felváltotta a fekete színű, prémmel szegett nagykabát, a télikabát és megjelenik női viseletként az addig ismeretlen női nadrág, a bugyogó. Az első világháborúig ugyanis a nők — asszonyok, lányok — az alsó ruházat és felső ruházat alatt nem viseltek semmit. Nem volt az alsó és felső ruházatban külön nyári és téli viselet. Ugyanaz volt nyáron az ünneplő és hétköznapi viselet, mint télen, a lábbeli kivételével. Mert amíg télen csizmát hordtak, addig nyáron vasárnap délig száras cipő volt a lábbeliviselet, de vasárnap délután és a hétköznapokon csak mezítláb és öocs/corban jártak. A női viselet a faluban igen hosszú ideig volt állandó, igen sokáig maradt meg olyannak, mint az az 1800-as évek végéig általános volt. Ebben szerepet játszott az is, hogy a lányokat, akik megpróbáltak újítani, városi ruhákban járni, kigúnyolták. Az olyan lányokra azt mondták, hogy ;iz csak olyan ,.uticifra, házirossz". Az 50 éven felüli asszonyok még ma is a régi szabású ruhát viselik. A régi viseletre vonatkozóan talán legbiztosabb forrásnak fogadhatjuk el Máthé Gyula református lelkész feljegyzését, mely szerint: ,,A 90-es évekig a női népség megőrizte ősi viseletét. A leányok viselete az érzékeket nem ingerelte. Egy kötésig érő veres színű lityáhöl vagy litya nevű felsőből, s rövid térdig érő fekete rózsás kabátból állt. Ruhájuk drága kázsmér szövet volt piros és kék rózsákkal tarkázva. A derekat vagy pruszlikot zöld selyemmel kisteppelték. Lábbelijük ünnepekre a ráncos csizma volt. A lányok öltözete tehát elrejtette a formát, de mikor mint menyasszonyt felkontyolták, el sem tudta képzelni az ember, hogy hogyan változott át a leány deli tündér menyecskévé. A könyök fölött dudorodó gyolcs ingváll, a piros, virágos testhez álló fekete pruszlik, a bokorugró szoknya és a vállon és derékon átkötött fekete alapon piros rózsás selyemkendővel" 2 . A harmincas évek elején ez a ruházat 40 éves korig teljesen eltűnik. Ez néni a régi elvetését és az új térhódítását jelenti véleményem szerint, hanem inkább gazdasági okai vannak. Az itt élő nép igen sokat nélkülözött és mindig az állt a középpontban, hogy megszabaduljon a függőségtől, hogy valamennyi földje legyen. A régi ruházat aránylag sokba került, hiszen egy-egy szoknyát legalább négy szélből kellett varratni és egyszeri öltözködéshez 6—8 szoknyára volt szükség. Ezzel azonban még nem oldódtak meg a ruházkodási gondok, mert ráncoska, litya készítéséhez is kellett anyagot venni. Ezzel szemben egy viganóra elegendő volt annyi kelme, amennyi egy szoknyára kellett, s a viganó anyaga is olcsóbb volt. így azután érthető, hogy a 30-as évek végére már csak az idősebb asszonyok viseletében marad .meg a régi viselet. A csizma viselése téli viseletként továbbra is megmarad, egészen az 50-es évek közepéig. A ráncoska a felsőtest formáját jól követte, hiszen teljesen a testhez simult. A viganó azonban bővebb szabású volt, ezért a viganó és kombiné használatával egy időben kezd elterjedni a melltartó is. A hajviseletben nem történt változás egészen az 50-es évek elejéig. Addig falusi lány vagy asszony semmi pénzért nem vágatta volna le a
