A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)
DANKÓ Imre: Adalékok a régi mértékek funkció- és jelentésváltozásos továbbéléséhez
ADALÉKOK A RÉGI MÉRTÉKEK TOVÁBBÉLÉSÉHEZ 325 A civilizáció legfontosabb periódusai közé tartozik az az időszak, amikor az ember elkezdett egyenesen mérésre készíteni különböző eszközöket 19 . Ezek az eszközök kezdetben esetlegesek, egyediek voltak, és csak hosszú idő után fejlődött odáig a mértékkészítés, hogy azonos nagyságú tárgyak, mérőeszközök készítésére törekedtek. A tudatosan készített mérőeszközök (mércék) már fejlett gazdasági (termelési) és társadalmi viszonyokat feltételeznek. Olyan gazdasági és társadalmi körülményeket, amelyben már van némi, a szükségleten felüli termelés, és ennek kapcsán valamelyes árucsere, árutermelés is. Mégpedig nem is akármilyen árucsere, mert például a tényleges, közvetlen árucseréhez nem szükséges különösebben mérce. Ott magát a két anyagot, az árut cserélik el a szükséglet és nem a mérték, illetőleg a mértékkel meghatározott érték szerint. Ezek a periódusok hosszan tartó időszakok voltak az emberiség történetében. Elannyira, hogy közben a tényleges, közvetlen cserének is kialakult a maga rendszere, akárcsak a későbbiekben, a fejlettebb gazdasági és társadalmi körülmények között, a vételen és eladáson alapuló, mértékekkel megszabott, mái- nem tényleges és nem közvetlen árucsere esetében. Ennek a hosszú időszaknak is megvannak, a szinte napjainkig nyúló maradványai (például bizonyos terménnyel egyszer, kétszer, háromszor stb. kell cserébe teletölteni az eladó cserépedényt, teknőt vagy hordót). Ebben a hosszan tartó időszakban a továbbiak számára az a legfontosabb, hogy a mérésre készített eszközök (mércék) elnevezései, nyilvánvaló mennyiségi hasonlóság alapján megtartották a korábbi állapot mérték-elnevezéseit, azaz az emberi testrészek neveit (íz, ujj, láb, öl stb.). De mellettük továbbéltek az embert körülvevő közvetlen természet mértékül is használt elemei, elnevezései is (egy kődobásnyira, egy fészekalja tojás stb.). Végezetül fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a mértékek közül több kettős funkcióváltozáson ment keresztül. A mértékek legtöbbje eredetileg nem mértéknek, hanem használati tárgynak, leggyakrabban valamiféle tartónak készült, és csak idővel, a nagyjából azonos méret révén vált mércévé. Majd a mércefunkció szűnt meg, és megmaradt az eredeti, a korábbi funkció. Az agrártörténeti érdekkel bíró mértékeknél, főleg a területmértékeknél meg kell jegyeznünk, hogy azok eredetileg nem területi értékek, hanem a művelési egység mértékei, gyalog, vagy igás napi teljesítménymértékeik vdltak. Nagymértékben függenek a természeti viszonyoktól, a talajminőségtől. A terület látszólag hosszmértékkel való kifejezése a konkrét határrészhez területnagyságot jelöl, mert e földek egy szélben vannak, azaz hosszúságuk egy, nagyságeltérés a szélesség mértékéhez jelentkezik. Idővel a mérőeszközök számos fajtája alakult ki 20 . Ezeknek a régi mértékeknek három alapvető tulajdonságuk volt. Az első az, hogy egyáltalán nem, vagy csak részben alkottak rendszert. Minden bizonnyal ezzel függ össze egy másik alapvető sajátosságuk, az tudniillik, hogy nem váltak általánosakká. Mindvégig megmaradtak egy-egy kisebb-nagyobb földrajzi táj, gazdasági egység, termelési vagy közigazgatási körzet, árucsere vonzásterület jellegzetes, mondhatni saját (helyi) mértékének. Az általánossá válást nagyban gátolja a régi mértékek harmadik sajátsága az,
