A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)
DANKÓ Imre: Adalékok a régi mértékek funkció- és jelentésváltozásos továbbéléséhez
324 DANKÓ IMRE nem önkényes, csak azokról lesz az alábbiakban szó, amelyek valamilyen formában ma is ismeretesek. Legtöbbször funkciója vesztett tárgy (használati eszköz), munkafolyamat, jelentésváltozáson átesett szó, kifejezésként. Áttekintve a régi mértékekre vonatkozó eddigi történeti, nyelvészeti és néprajzi irodalmat, összefoglalóan azt állapíthatjuk meg, hogy a mértékek az emberi test egyes részeihez viszonyítottan alakultak ki 1 "'. A kezdeti mértékek szinte kizárólagosan hosszmértékek voltak (íz, hüvelyk, ujj, láb, öl, marok, tenyér). Az a körülmény, hogy ezek a legrégibb mértékek szinte kizárólag hosszmértékek, arra enged következtetni, hogy az emberiség történetében nem egyszerre, hanem fokozatosan alakultak ki a különböző fajta — hossz-, terület-, űr-, súlymértékek —, illetve mérések. Ezt támasztja alá az is, hogy a két-, sőt háromdimenziós mennyiségek érzékelésére, összehasonlítására és főleg mérésére bizonyos fejlettebb matematikai tájékozottságra, ismeretekre van szükség 10 . Azokban az időkben, amikor még főleg az emberi testrészekhez való viszonyítás jelentette a mértéket, különösebben nem törődtek a területtel és a súlylyal. Hiányzott még a térlátás, a súlyérzés, illetőleg ezeknek a mérési szükségessége. Ez a két mértékrendszer, a terület és a súly, később az emberi gazdálkodás differenciálódásával párhuzamosan fejlődött ki. Általános vélemény, hogy a területnagyságot is sokáig a hosszúság határozta meg. Ennek több nyoma feltalálható még mai nyelvhasználatunkban is: egy napi járóföld stb. Legutoljára alakult ki a súlymérték. Eredetileg ennek az alapja is a hosszúság lehetett, azaz az egy dimenzió feltűnően észrevehető, könnyen észlelhető sajátossága. (Ennek a nyomait véljük felfedezni az ilyenszerű szólásokban, mint széle-hossza egy, se vége, se hoszsza, egy a vége, egy a hossza.) Súlymérték és részben területmérték helyett jó ideig azokban az esetekben, ahol lehetett darabszámot, illetve egyes darabokból, vagy egyébként összeállított csomót (porció) használtak mértékül. Ennek az ősi állapotnak számtalan maradványa él még ma is (a korai cseresznyét szemenként, a vöröshagymát, a fokhagymát fejenként árulják; a túrót marokkal formált labdákként árulták a piacokon; és egyben mértékül is használták). A súly mértékek kialakulása szoros kapcsolatban állt az űrmértékek kialakulásával. Minden bizonnyal párhuzamosan ment végbe a folyamat, hiszen egyes, súly szerint lényeges anyagok súlya térfogatától, űrmértékétől függ. Többek között találós kérdéseinkben ennek a felismerésnek is számos emléke él. Ide vonatkozóan is csak egy példát említünk: általánosan ismert találós kérdésünk, hogy mi a nehezebb: egy kiló só, vagy egy kiló toll? A mértékek, a mérés kialakulásának másik forrása az ember közvetlen természeti környezete volt, Például hosszmértékként használtak két nagy, nevezetes fát (fától fáig), űrmértékként különböző termések héjait (kókuszhéj), állati testrészeket (bőrt tömlőként, hólyagot, tülköt stb.). A terület- és súlymértékek még az ember közvetlen természeti környezetének mértékéül való felhasználása idején is háttérbe szorultak 17 . Mindezt a számolás mechanizmusának az oldaláról Kovács Ferenc támasztotta alá nagyon meggyőző módon a húszas szám kiszámolásával kapcsolatban 18 .
