A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)

ZÁDOR Tibor: A diósgyőrvasgyári zenekar hatása a nagy-miskolci zenekarok megalakulására

A DIÖSGYÖRVASGYARI ZENEKAR 28S Temesi József. 1909. március 19-én Diósgyőrben született. Négy ipari szakirányú iskola elvégzése után kovács lett. Most műszaki előadó. 1926-tól a zenetanfolyam növendéke, 1928-tól a 12. honvéd gyalogezred zenekarának tagja, 1933-tól ismét a vasgyári zenekarnál vadászkürtös, jelenleg tolóharsonás. Tistyán József. 1910. március 28-án Diósgyőrben született. A négy polgári el­végzése után lakatos lett. A Lenin Kohászati Műveknél főművezető. Harsonát és baritont tanult id. Juza Ferencnél és Szepesi Jánosnál. 1947-ben a zenekonzervató­rium III. osztályát végezte el Fekete Sándornál. A vasgyári zenekaron kívül ját­szott a filharmonikus és a diósgyőri bányászzenekarban. Vancsó Dezső. 1911-ben Diósgyőrvasgyárban született. Kereskedelmi érettségi után könyvelő, majd központi könyvtáros a DIMÁVAG-ban. A miskolci zeneiskola akadémiai tagozatának IV. évfolyamát és a Zeneművészeti Főiskolán I. évfolyamot végzett. Tanárai: Rákos Arnold és Gabriell Ferenc. 1827-től a vasgyári zenekar tagja, továbbá a színházi zenekarnál és a filharmonikusoknál játszik. Végvári András. 1916-ban Salgótarjánban született. A felsőkereskedelmi 3. osz­tályának elvégzése után vasútügyi szállítási vizsgát tett, szállítási ügyintéző. A mis­kolci zeneiskola akadémiai tagozatának 3 évfolyamát elvégezte a hegedű főtansza­kon. 1933—46-ig honvédzenekarban, közben 1938—48-ig színházi zenekarban, 1946­—49-ig a vasutaszenckarban játszott. 1950-től a vasgyári zenekar tagja. Zigány Ferenc. 1912-ben Diósgyőrben született. Az elemi iskola elvégzése után géplakatos szakmát tanult, most főművezető. Vasgyári zenekari tagoktól gordon­kázni tanult. 1946—54-ig a perecesi bányászzenekarban működött, azóta a vasgyári zenekar tagja. Dr. Zádor Tibor. 1910. augusztus 28-án Újdiósgyőrben született. Középiskolai tanári oklevelet szerzett és államtudományi doktor. 1922-től Wessely Ferenc taní­totta hegedűre, 1925—28-ig a perecesi, 1936—43-ig a miskolci vasutasok szimfonikus, 1946-tól a vasgyári zenekarnak tagja. 1953—55-ig miskolci színházi hegedűs, majd a perecesi zenekarban is játszott. 1951—55-ig a Filharmonikus Zenekar tagja volt. A hangversenyek műsorismertetője. A miskolci tanítónőképző igazgatóhelyettese., A tanulmány az 1950-es évek végén készült.

Next

/
Thumbnails
Contents