A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)

KILIÁN István: A XVII-XVIII. századi iskolai színjátszás Sárospatakon

A XVII—XVIII. SZÁZADI ISKOLAI SZÍNJÁTSZÁS SÁROSPATAKON 159 95. Forrása: Raha-augu jutud. Szerk.: Toimetanud Magiszter A Nooli. Dorpat. 1906. 78 mese. 96. Forrása: Hayhá: Kuvaelmia Itá-suomalaisten vanhoista. III. 1898. 43—44; Atero Pelkonen: Entisajan muistoja Rantasalmenkihlakunnasta. 1902. 20 mese. Ezen kívül még szerzett tipikus finn kincsmese kéziratot. Összesen: 33 mese. 97. Halász Ignácz: Népköltési gyűjtemény a Pite Lappmark arjepluogi egyházkerületéből. Budapest, 1893. 4. mese. G8. Forrása: Wilibald von Schulenberg: Wendische Volkssagen und Gebráuche aus dem Spreenwald. Leipzig, 1880. 204—216. 12 mese. 99. Edm. Veckenstedt: Wendische Sagen, Márchen und obergláubische Gebráuche. Graz, 1880. XXXV. Schatzsagen. 356—374. 100. Kari Haupt: Sagenbuch des Lausitz. (Leipzig, 1862.) 46 mese. 101. Adolf Férd. Dörler: Schátze und Schatzhüter in Tirol. Zeitschrift für österreichische Volkskunde. 1898. 37 mese. 102. Eugen Mogk: Aberglaube und Volksmythen. Sáchsische Volkskunde című kötetben. Kiadta: R. Wutke. Leipzig, 1903. 320—321. 103. Július Lippert: Christentum Volksbrauche. Berlin, 1882. 612. 104. Lippert. i. m. 648—649. 105. Richárd Kühnau: Schlesische Sagen. III. Eigentliche Schatzsagen. 554—725. II. 1961—2133 szám és IV. Regiszter. Leipzig, 1912—13. 172 mese. 106. Richter M. István: Évi szokások és babonák Német-Prónán és vidékén. Ethn. IX. 81. 107. Balássy Dénes: Székely kincsasó babonák. Ethn. VIII. 296. 108. Mamula János: Árva megye lengyel ajkú lakosainak néprajzi leírása. Ethn. XI. 109. A magyar kincsásó mesékre vonatkozó legfontosabb bibliográfia: Kuun Géza: Kincsásók és bányászok. Ethn. 1890. I. 179. Wieder Gyula: Kincsásó babonák és ráolvasások. (Régi kéziratból.) Ethn. 1890. I. 247—252. Balássy Dénes. i. m. Szívós Béla: Alföldi kincskeresők. Ethn. 1912. XXIII. 29—36. 110. Wieder (im.) a kincsásás „tudományát" feltáró füzetet közli, s ott nyoma sincs a Szent Kristófhoz mondandó imádkozásnak. Wieder egyébként közli a teljes kéziratot, amelyben fel van jegyezve: „micsoda napokon kell próbálni, a szerencsés és szerencsétlen napok ..." 111. Balássy. i. m. 112. Bán Aladár, i. m. 89—91. 113. Goethe költeményére Gálos hívta fel a figyelmet. Gálos Rezső: Kármán József. Budapest, 1959. 110. 114. Magyar Játékszíni darabok lajstroma. A Magyar Fordítók és Szerzők Neveik Rendgyében Három Szakaszokra osztva. Mérey által Pesten, 1796. Az eredeti kézirat Bayer tulajdonában volt, aki közli az egész kéziratot. I. m. II. Függelék. 414. 115. Bayer. i. m. II. 428. 116. Weber Antal: Kármán József: MIT III. Budapest, 1965. 139—147. 117. Tóth Dezső: Vörösmarty Mihály. MIT III. 459. „A Kincskeresők (1833) a német romantika hatása alatt áll; témája a felvilágosodásnak (és Kölcseynek) a kincskeresést elítélő elbeszéléseivel rokon." 118. Pintér Jenő: A magyar irodalom története. V. (É. n.) 655—656. 119. Horváth János: Vörösmarty drámái. Budapest, 1969. 100—101. 120. Némedi Lajos: Kármán József. A kincsásó című elbeszélésnek forrása. Itk. LXXV. 1971. 481—488. 121. Waldapfel József: A magyar irodalom a felvilágosodás korában. Budapest, 1953. 227—229. 122. Teljes címe: Actio curiosa Gaude, avagy Csernél Istvánnak beszélgetése. 1678 körül. RMDE II. nr. 44. 353—396. 123. A felsorolt vígjátékokat újból kiadta: Dömötör Tekla: Régi magyar vígjátékok. Budapest, 1954. 124. Egy 1732-ben a kantai minorita iskolában már ismert iskolai latin nyelvű vígjátékra gondolunk, amelyben két „iparos" a főszerepelő. Az egyik a Sartor, a szabó, aki azt hiszi, hogy a másik főszereplő, a Sartorculus, a szabóinas hadat készül indítani ellene. Vö: Kilián István, i. m. 1971.