A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)

KILIÁN István: A XVII-XVIII. századi iskolai színjátszás Sárospatakon

A XVII—XVIII. SZÁZADI ISKOLAI SZÍNJÁTSZÁS SÁROSPATAKON 151 jelentett. A dorongot meg az ügyes tollú szerző jó stílusérzékkel famennykőnek nevezi. A darab előadatására vonatkozóan a belső adatokat kivéve semmi forrásunk nincs. Fitodi remeteköntösben, Incze és Gyárfás a környékről kölcsönzött kormos szénégető ruhában, Bálás és társa pedig a malomból kapott lisztesmolnár öltözékben jelentek meg a színpadon. Megint egy nagyszerű szerzői vagy rendezői fogás a jelmezekben rejlő komikum kihasználására. Az egyik pár kormosán, piszkosan, a másik pedig fehéren jelenik meg a színpadon. A színhely mindvégig azonos. Valamennyi jelenet a vár pincéjének az előterében játszódik le. A komédia olyan feltételeket szabott a rendező elé, amelyeket már a legszerényebb körülmények között is elő lehetett teremteni. Nem kellett sem túlságosan sok szereplőt betanítania, nem kellett drága jelmezeket készíttetnie, nem volt szüksége látványos díszletekre, nem kellett azon gondolkodnia, hogy a nagy jelenetekhez hogyan biztosítson megfelelő világítást, s azon sem kellett törnie a fejét, hogyan valósítson meg a színpadon technikai bravúrokat. Pusztán egy dolog volt a gondja: úgy kellett a diákokkal megtaníttatnia a „szerepeket", hogy még a meglehetősen művelt, iskolázott előkelő urak is jól szórakozzanak a darabon, s alkalmanként jót kacagjanak is. Az írói szándék azonban itt is felbukkan. Ezt a darab egyébként utolsó jelenete árulja el. Erre a megcsúfoltatásra vezet a mérhetetlen pénzvágy és a fösvénység. Akit elkapott a gazdagság utáni vágy, azt az élet rútul ki is játszhatja. Nem véletlen tehát, hogy a meggyalázott, megszégyenített Kénes Demeter ezentúl már semmit sem óhajt hallani (,,oh bár a' kénesről soha semmit se tuttam volna!"). A jó komikus helyzetekre épített, pergő cselekmény vezetésű, helyesen motivált cselekmény a komédia színvonalát egy kicsikét lerontó erkölcsi példázattal végződik. Kénes Demeter és Buxi elnyeri büntetését. Kénes levonja a tanulságot: ,,Ez az Én mai Esetem ennek utánna Engemet okosabbá tészen; soha többé olly haszontalan gondolatoknak hellyt nem adok. En már erről a' hellyről, melly engemet rútul meggyalázott ugyan, de egyszer s' mind üdvösséget adott; Ennek utánna tsendesebben élek, mert te engem Oh Puszta Vár! oh kéntses pincze! drága szép okosságra hoztál." Még szerencse, hogy az erkölcsi tanulságot a maga számára oly példásan levonó Kénes Demeter soha nem tudja meg, hogy az, akinek ravaszkodása, kópésága révén „drága, szép okosságra" jutott, az nem volt más, mint maga Fitodi. így a néző — s ez a komédia javára szolgál — egy kicsikét beavatottnak érezheti magát, hiszen többet tud, mint akit rászedtek, s aki ráadásul még a tanulságot is levonta. A vázolt erkölcsi komédia főszereplője rokon Moliére Harpagonjával, s rokon azokkal az Avarusokkal, akikkel a Lázár-témákban, a Chremesés Aululária-témákban már találkozhattunk. Itt az avaritiat, mint a hét főbűn egyikét előadó, azt elítélő téma köré cselekmény sűrűsödött, s itt a szerző a pénzvágyat nevetségessé téve akarja nevelni nézőit, az iskolai ifjúságot.