A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)

KILIÁN István: A XVII-XVIII. századi iskolai színjátszás Sárospatakon

150 KILIÁN ISTVÁN zad magyar társadalmának nem ismeretlen, s a nevetségessé tételre mindenképpen alkalmas alakja Buxi, a szolga, aki szervilis a végtelenségig. Jellemző alak Bugyorádi, Pusztavár prefektusa, aki hivatali hatalma biztos tudatában akar eljárni a várba törvénytelenül behatoló, fel nem ismert Kénes Demeterrel szemben. Amikor azonban megérkezik Demeter uram atyafisága, s Kénts Demetert felismeri, a „causa iudicaliter megrostáltatása" helyett csendesen elbocsátja a póruljárt uraságot. A komédia parasztfigurái is megérdemlik a figyelmet. Demeter úr úgy tájékoztatja őket, hogy salétromot kell ásniuk, a veszély hallatára azonnal tiltakoznak, amikor pedig Demeter felsülése után a fizetségtől is elestek volna, bérüket azonnal követelik. A szerző tolla nyomán kissé komikussá válik szent Kristóf, nevetségessé a remete életforma, hiszen az álruhás remete becsapja a kincsvágyó Demetert. Az Ária prima harmadik strófájában Andor és Geczi közösen — mint az antifónát zsoltározáskor — éneklik a vers lényegét: „Mert a keresztény tsak nem mind fösvény". A jótollú, ügyes szerző remekel a szereplők névadásában is. Ilyen nevek, mint Bugyorádi, Szőcs Geczi, Harisnya Andor, Csákó Peti már nyilvánvalóan komédiát sejtetnek, de a kincs történeti bizonyítékainak felsorolásánál is előfordul a már eimlített Pépa vakaró Kozmán kívül, Füst faragó Gyurka neve is. Másutt Farmatring Gáspár neve mosolyogtatja meg az olvasót vagy a nézőt. Tagadhatatlan, hogy gyakorlott szerző munkája ez a komédia. Ragyogó komikus helyzeteket tudott teremteni. Lehetetlen nem nevetnünk a történeti bizonyítékok felsorolásánál, vagy Buxi és Kénes Demeter úr párbeszédénél: Buxi Demeter parancsára csak ismétli a bűvös igéket: hátha éppenségesen úgy vagyon a dolog. Demeter pedig már dühében a legdurvább szitkokat szórja szolgájára, míg az mindig csak a betanult varázsigéket mondja. Nyilvánvaló, hogy ezt a komédiában oly gyakran visszatérő „műfogást" jobban is fel lehetett volna használni. Megjelennek a komédiában az Aristophanestől a középgörög komédián át, Plautustól, Terentiustól örökölt, s a középkorban továbbhagyományozott jellegzetes figurák, speciális komikus helyzetek. A vígjátékok visszatérő vonása a verekedés. Ez természetesen innen sem hiányozhat. Ehhez a maga korában nagyon is aktuális témához az ismeretlen szerző nagyon jó nyelvet is tudott teremteni. Az Actio Curiosaban

122 már ismert, a XVIII. század iskoladráma-termésében pedig már állandóan használt szólások, közmondások sorával találkozhat az olvasó. S ezek a közmondások általában mindig „ülnek", mindig fején találják a szöget, mindig helyénvalók. Nyilvánvaló, hogy egy-két szólásnak az eredetét, ma már a jelentését is alig értjük, mégis a kontextusban oly jól illeszkednek még a XX. századi olvasó előtt is, hogy mosoly nélkül alig lehet túlhaladni rajtuk. Ezek közül csak néhányra szeretném a figyelmet felhívni: Ügy jár Demeter úr a kincskapálással, mint Bertók a csíkkal. Még ma is közismert: Lassan siess, tovább érsz. A szerző stíluskészségének igen sok jelét adja. Megtudjuk, hogy a görényfog-kovácsolás, az álomhüvelyezés, a rókafarknak az ember markába való szakadása a XVIII. században mit