A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)
KILIÁN István: A XVII-XVIII. századi iskolai színjátszás Sárospatakon
146 KILIÁN ISTVÁN vei és fenyővízzel 00 aikarják megvendégelni. Másutt egy ugyancsak Erdélyre utaló szólásmondásra akadtunk: ,, . . . mert ég benne a' kénesnek kévánsága, mint az Enyedi Asszonyba a' Pálinka" 91 . Nem ismeretes a biztos olvasatú istutz szó csak stutz változatban. Ez azonban éppen Mikesnél fordul elő 92 . A fenti adatok alapján úgy hisszük, hogy az ismeretlen szerző Erdélyben, közelebbről Kolozsvárt vagy Gyulafehérvár ott írta komédiáját 9 ^'. A darab ízes nyelvezete alapján azt a feltételezést is meg merjük kockáztatni, hogy a szerzőnek erdélyi származásúnak kellett lennie, hiszen az erdélyi eredetű közmondásokkal, szólásokkal, Erdélyben használt szavakkal úgy bánik, mintha azt anyanyelvével együtt tanulta volna. Hogyan került a komédia Kolozsvárról vagy Gyulafehérvárról Sárospatakra? A kérdésre vonatkozóan semmiféle adatunk nincs. A Székesfehérváron talált hat iskoladráma keletkezési és előadási helyei annyira sokfelé vezetnek, hogy aligha képzelhető el, hogy valamennyi egy szerző vagy rendező személyi hagyatékából került volna a levéltárba. Nyilvánvaló, hogy ezt a komédiát is, mint a többit, egy vala'ki, egy erdélyi jezsuita rendházból hozta Patakra. A keletkezési időt 1767 elé kell tennünk, hiszen ebben az évben Sárospatakon már be is mutatták. Egy belső adat adja a terminus post quem-et. Demeter Buxinak különféle „történeti bizonyítékokat" hoz fel a kincsnek a várban való rejtőzésére. Ezek között így hangzik az alábbi: „In anno 1686. Bundás Gáspár az uraság juhászsza hallotta, mikor itt pénzt olvastak." A .komédiának tehát bizonyosan 1686 után és 1767 előtt kellett keletkeznie. Minthogy azonban az iskolai színjátszás magyar nyelvűvé válásáról, tematikájának proifanizálódásáról csak a XVIII. század második felétől beszélhetünk, ezért aligha tartjuk valószínűnek, hogy a komédia 1750 előtt keletkezett volna. így születését a XVIII. század második felének legelejére tehetjük csak, korábbi keletkezését mindenképpen kizártnak tartjuk — legalábbis ezét a variánsét. Volt-e forrása az ismeretlen XVIII. századi szerzőnek. Megszokott jelenség, hogy egy-egy iskolai színjáték szinte bejárja az egész országot. Kutatás közben az azonos drámacímek sokaságával találkozhatunk. Ennek a komédiának azonban — s ez szinte hihetetlen — sem a német szakirodalomban, sem a magyar jezsuita drámák sorában nem lehet nyomára bukkannunk. Úgy tűnik tehát, hogy nem fordítás, nem is valamiféle travesztia, nem a maga korában közismert témájú darabok kompilációja, hanem eredeti munka. Ez pedig — ismerve a kor drámáinak keletkezési körülményeit — igen nagy érték. Ügy hisszük, nem érdektelen a téma folklorisztikus alapjainak felderítése. Bán Aladár 1915-ben számbaveszi azokat, a nemzetközi népmeseirodalomban Európa-szerte ismert meséket, amelyeiknek a témája a kincskeresés. A kiindulópont a kincsmesék tipizálásához az észtek nemzeti eposza, a Kalevipoeg 9 ' 1 . Ezután sorra veszi az észtek 9 "', a finnek 96 , a lappok 97 , a poroszországi vendek 98 , a lausitzi vendek 99 , a lausitzi vendek és németek 100 , az osztrákok 101 , a szászok 102 , a litvánok 10 ' 5 , a norvégek és a csehek 104 , a sziléziai poroszok 10 "', a magyarországi svábok 100 , a szászok 107 , a lengyelek 108 , valamint a magyarok kincsmeséit 109 . Megkeresi bennük az azonos vonásokat, s ezek alapján a kincsmesék tematikai fedéseit feltárja, a témamotívumokat tipizálja. Nincs arra lehetőségünk, hogy Bán Aladár
