A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)
KILIÁN István: A XVII-XVIII. századi iskolai színjátszás Sárospatakon
A XVII—XVIII. SZÁZADI ISKOLAI SZÍNJÁTSZÁS SÁROSPATAKON 135 ben a drámai műfajt tágabban értelmezzük, s értjük alatta a szavalókórusszerűen előadott vagy elrecitált, tehát „színre" vitt, a liturgiához szervesen kapcsolódó dialogikus műveket is, akkor a pataki színigyakorlat igen nagy időszakaszt fog át, s eléggé sokrétű. A drámai műfajnak ezt a tágabb értelmezését tartjuk elfogadhatónak. így értelmezi az iskoladráma műfaját az irodalomtörténeti gyakorlat, másrészt pedig a fogalomkör szűkebb értelmezése esetén csak a drámacímek birtokában alig lehetne különválasztani a misztériumjátékot a szertartás közben „bemutatott" dialogikus versustól. Nehéz lenne elkülöníteni a kifejezetten iskolai vizsgafeladatul kapott certament a declamatiótól. A certamennek minden esetben csak két szereplője volt, a declamatióban azonban rendszerint több diákszereplő lépett a színre, s a dráma cselekménye valamilyen fiktív vita. A függelékben adott drámacímeket ilyen értelemben gyűjtöttük össze. Patakon az iskolai színjáték igen erősen kapcsolódott a liturgiához, s itt elsősorban propagandisztikus feladatot töltött be. A vízkereszti háromkirály-járásra vonatkozóan 5 adatot ismerünk 38 . A pataki fiatalság iskolaszíni működését „betlehemes játékkal" kezdte. A betlehemezés szokása azonban a XVIII. század második feléig nem halt ki Patakon, hiszen a szokást 1762-ben és 1768-ban le kellett állítani 39 . A tilalom szövegezéséből kiderül, hogy a pataki katolikus diákok egy saját maguk készítette jászollal járták körbe a várost, s kopogtattak be minden ház ajtaján. 1663ban is betlehemi jászolt készítettek, ekkor azonban még csak a templomban mutatták be ezt a magukfaragta, nyilván néma játékkal is kísért készítményt, később azonban házról házra jártak. Előbb papok és diákok, néhány év múlva már csak a diákok hordták körbe jelmezbe öltözötten a betlehemet. Ügy tűnik tehát, hogy az előbb kifejezetten liturgikus célokat szolgáló betlehemezés fokozatosan folklorizálódott. Az 1762-ben született tilalomnak nem lehetett foganatja, mert a helytartótanácsnak újabb tilalmat kellett szövegezni a kálvinistáknál botrányt okozó betlehemezés ellen™. A későbbi tilalom azonban a szokásos („more solito") karácsonyi éneklést is megtiltotta. A tilalom szövegéből nem derül ki, hogy a „cantus"-ra korábban a templomban került-e sor vagy a házaknál. Ha a házaknál is kántáltak, akkor a tilalom csak a jászol vagy a betlehem készítésére, illetve ezek körbehordozására vonatkozhatott. A liturgiához kapcsolódott Sárospatakon a nagypénteki misztérium is, hiszen az Újszövetségnek talán egyetlen története sem alkalmasabb a draniatizálásra, mint éppen a szenvedés története 41 . Ehhez a történethez alkalmazkodott a liturgia is. A nagyhét (a húsvét előtti hét) egy-egy napján a szertartás közben a kánoni sorrendben felolvasták a szenvedéstörténetet. Nagyon gyakran ugyanazt szereplőkre osztva mondatták el. Énekelt, dialogizált változatai a passiózásnak évszázadok óta még ma is közismertek 42 . A magyar drámatörténetben szinte a kereszténység felvétele óta ismert a húsvéti ünnepkör köré fonódó dramatikus szokásanyag. A XI. századból való az első Officium sepulchri 43 . A szokás végigkísérésére itt nem keríthetünk sort, annyit azonban meg kell mondanunk, hogy a XVII —XVIII. század jezsuita iskoláiban a nagypénteki szertartáson nemcsak a szenvedéstörténetet, hanem egyéb, a passióhoz allegorikusán vagy téma-
