A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)
JOÓ Tibor–SÓLYOM Dezső: A diósgyőri pálos kolostor
108 JOÖ TIBOR—SÓLYOM DEZSŐ tása, mind a szerkezete olyan, hogy akár az olasz kora reneszánsz művészetben előforduló falioltárokhoz, akár a síremlékekhez sorolható. Az első feltevés mellett szól az ábrázolás tárgya, a másikat a címer kiemelkedő helyen és méretben való alkalmazása támogatja. Czeglédy Ilona — a diósgyőri várról szóló 1971-ben megjelen művében 89 — a leghatározottabban oltár •maradványának minősíti a két töredéket, s úgy véli, hogy ezek a tálalási helytől függetlenül föltétlenül öszszetartoznak, a diósgyőri vár kápolnájában állott oltár részeit képezik. Ezzel a felfogással nem érthetünk egyet, hiszen a diósgyőri vár kápolnáját egészen 1776-ig használták egyházi célokra; többek között 1736-ból, 1742-ből, 1746-ból vannak leírások az egyházi felszerelésekről, ekkor még állnak az oltárok stb., sőt még azt is feljegyezték, hogy a sekrestyében berendezett Szent György-kápolnában vörös 'márvány oltár volt. Amenynyiben a vitatott nagyméretű reneszánsz márványoltár ott lett volna, azt feltétlenül feltüntetik a leírások. A pálos kolostorit pedig 1739—42-ben állították helyre, a viszonylag kisméretű templomába (bővített kápolnájába) nem építettek be új, máshonnan hozott márvány oltárt; az ott levő faoltárokat pedig az 1742. évi és 1786. évi leltárokból ismerjük. A középkori pálos kolostor viszont már 1526-ban elpusztult, amikor a vár még épségben állt és királyi birtokban és használatban volt. A vár XVIII. században bekövetkező pusztulása és elhanyagoltsága időszakában miért helyezték volna át a több mint két évszázadon át használatlanul, romban álló pálos kolostorba a nagyobb „oltártöredéket"? Nem fogadjuk el ezen kívül a várbeli oltárra vonatkozó feltételezést azért sem, mert egy királyikirálynői vár kápolnájának oltárán semmiképpen nem ékeskedhetett volna a középrészen egy 50—60 cm-es szélességben és kb. hasonló magasságban kiképzett idegen címer, még egy püspök címere sem, márpedig a jelen esetben egy infulás (püspöki) címer maradványai láthatók kétséget kizáróan a dombormű középrészének az alján. A két töredék hasonlósága szembetűnő, de önmagában ez éppenúgy nem bizonyítja az összetartozást, mint ahogyan az sem, hogy Balogh Jolán a „Magyarországi Művészet Történeté"-ben 90 mindkét töredéket Giovanni Dalmata (más néven Ioannes Duknovich de Tragurio) saját kezű hiteles művének minősíti, hiszen ugyanakkor felveti azt is, hogy a várbeli töredék feltehetőleg Beatrix, vagy valamelyik olasz várnagyának a megrendelésére készült, míg a régebbi — a diósgyőri pálos templomból származó — töredék valószínűleg Szakolyi .János csanádi püspök alapítása. Szakolyi élete végén ebbe a kolostorba vonult vissza, s az „oltárt" nyilván még püspök korában rendelte meg a szeretett kolostortemplomnak. Szakolyi (de Zokol) János személyével kapcsolatban Éber László leírta, hogy „1494-ben halt meg Diósgyőrött az ottani rendház perjeljeként, s mint csanádi püspök lépett a pálosok szerzetébe, visszautasítván a neki Ulászló királytól felajánlott kalocsai érsekséget. Szent élete miatt általános bámulat tárgya volt és így lehetséges, hogy halála után rendtársai egykori méltóságának jelvényével ékített díszes síremléket állítottak neki" 91 . A pálosoknál talált domborműtöredék közepén a Madonnát látjuk, ölében a kisded Jézussal, mellette két női szent alakját, mégpedig jobbra
