A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)

LAJOS Árpád: Mancsozás, tekézés (népi gyermekjáték)

408 LAJOS ÁRPÁD területen nem tudták játszani. Ezt igazolta egy borsodi adatközlőm (Baráth Lajos 67 éves bükkaranyosi lakos), aki arra emlékezett, hogy a Dél-Bükkalja sík területein a 40-es évek elejéig játszották a lyukba terelgetőst, tekézés névvel: „a tekézést csak lápos (lapályos) helyen játszhattuk. Mit tetszik gondolni? A csűrbű könnyen kigurút vaóna ja teke, jába terelgettük vaóna bele, az csak sík helyen állt vaóna meg!" Ezt az adatközlőt igazolja az a negatív tapasztalatom, hogy hegyesebb vidéken, mint pl. az abaújzempléni Hegyközben semmi nyomára nem tudtam találni a szóbanforgó játéktípusnak. Röviden összefoglalva: az országosan elterjedt, helyesebben: az ország legtöbb területén jól elterjedt lyukba terelgetős játék alföldi típus, szerepel tekézés, tükézés, disznózás (kucuzás, gicázás), kanászozás, kondásozás, csirapatázás néven, s nagyon szórványosan mancsozás néven. Lejátszásában semmi köze nincs a palóc mancsozáshoz. A nógrádi mancsozás és rokonai (Ráhajintós m.) Ezután az elkülönítés után vizsgáljuk meg, milyen rokonai vannak az ipolyvarbai — őrhalmi példának! Kezdhetjük mindjárt Őrhalommal. Ugyané községben negyed évszázad múltán (1937-ben) magam is kutattam a mancsozást, s megtaláltam a századelejinek egy változatát. Kihagyva a játékkezdőt, vagyis a játékosok kijelölését (kölcsönös add-vedd-ezéssel), magát a játékmenetet ismertetem, 1937-nek megfelelően: Mikor a két csapat kiválasztódott, azt kell eldönteni, kik lesznek a verők, kik lesznek a kapók. A két gazda (legjobb két játékos) ,,nyilat húz": két apró botocskát kézbe vesz az egyik. A két fadarab elülső vége egyenlő hossznyira ütközik ki a kézből. Most a másik kihúzza, amelyiket akarja. Ha a hosszabbik botot sikerül kihúznia, az ő csapata lesz a mancsverő. Ha azonban a rövidebbet húzza, csapatával együtt kapó lesz. ... A verők és kapók egymással szemben a pálya két hosszanti végén arcvonalban állnak fel. A mancsozó bot a a verők kezében van. Most az első verő bal kézbe veszi a mancsot. Azután feldobja, nem túl magasra, majd megvárja, míg a mancs visszahull. Ekkor röptében megcélozza a mancsozó bottal, és ferdén felfelé irányuló ütéssel megdobja. A mancs és a mancsozó bot messze elrepül. De már szalad is a verő, és botját igyekszik megszerezni s visszaszaladni vele, mielőtt még a kapók elcsípik a mancsot, s a pálya gödröcskéjébe, a kul-ha (lyukba) gurítják. A kapók azon iparkodnak, hogy az elütött mancsot vagy röptében megfogják, vagy ha csak a földön gurultában tudják elfogni, arról a helyről ahol elfogták, gurítsák a pálya közepén ásott kulba. Ha valamelyik kapó röptében elkapta a mancsot, a verők helyet és szerepet cserélnek a kapókkal, átadják nekik botjaikat, s ők lesznek az új kapók. Ugyanez a helyzet, ha az elgurult mancs megszerzése után hamarabb sikerül a kulba gurítani, mint a verő a botjával visszafut eredeti helyére. Ellenkező esetekben a következő verőnek kell odaadni a mancsot, hogy az folytassa a feldobást és elütést. Megtörténhetik, hogy valamelyik verő nem találja el a mancsot. Ekkor