A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)

ZÁDOR Tibor: A Diósgyőrvasgyári Zenekar története és szerepe a diósgyőri munkások zenei műveltségének kialakításában a felszabadulás után

A DIÖSGYÖRVASGYÁRI ZENEKAR TÖRTÉNETE A FELSZABADULÁS UTÁN 355 Az 1948. augusztus 28—29-i előadásra megérkezett Kodály Zoltán is, aki az előadás után a legőszintébb elismeréssel nyilatkozott Diósgyőrvas­gyár igen fejlett kulturális életéről. „Az előadásokon — írta a Budapesten megjelenő Magyar Nemzet — nemcsak Diósgyőr vonósaiban telten hangzó, fúvósaiban derekasan helyt álló szimfonikus zenekar vizsgázott le — amelyről megállapítható, hogy vidéki üzemeknél nincs még egy ilyen színvonalú zenekar —, hanem maga a közönség is. A hallgatóság figyelme, témához tapadása, együttlélekzése 'megkapó. A dolgozók tudják a keringők, indulók, jellemdarabok fölötti kor­szerű magyar muzsika értékét." Nem vitás, hogy a felszabadulás utáni időszaknak ez volt egyik zene­kari csúcsteljesítménye. A zenekar vezetősége felhasználta a zenekar nagyszerű formáját, vala­mint Unger és a zenekar közt kialakult jó viszonyt, s egy hangverseny le­vezénylésére kérte fel. A hangversenysorozatot Miskolcon, Vasgyárban és Diósgyőrben 1948. október 23—24—27. napjain tartották. A műsoron Bee­thoven: Egmont nyitánya, Csajkovszkij: VI. szimfóniája, Olasz capricciója, Bizet: Arlesi leánya és Losonczy: Székely havasokban c. műve szerepeltek. A zenekar Unger vezénylete alatt lenyűgöző hatással játszott. KODÁLY SZÉKELYFONÖJÁNAK ELŐADÁSA A Háry János nagy erkölcsi és közönségsikere egy újabb Kodály-est megrendezését eredményezte. Elhatározták, hogy Diósgyőr vasgyár kultúr­munkásainak közreműködésével 1948. november 28-án Kodály-szerzői estet rendeznek, amelyen Kodály reprezentatív műveit adják elő. Az est első ré­szében kórusműveket, zeneszámokat és zenekari kísérettel hangszerelt kó­rusműveket adnak elő. A zenekar számára nagy megtiszteltetést és elismerést jelentett, hogy Háry János Intermezzo]ának vezénylésére maga a Mester vállalkozott. A szerző a zenekarnak szóló személyes megbecsülését ezzel akarta kifeje­zésre juttatni, a Háry János jó előadásáért. Az est második felében Kodály: Székelyfonó c. dalműve került bemutatásra. A kórusművek bemutatását három diósgyőri énekkarra bízták: az ál­talános leányiskola 100 tagú énekkarára, amelyet Krompaszky Gabriella vezényelt, a diósgyőri vegyeskarra és a szakszervezeti férfikarra, amelyek­nek Forrai István volt a karnagya. Két hónapi igen szorgalmas próbázás után elérkezett november 28-a, a bemutató napja. A Kultúrház zsúfolásog megtelt. Kodály Zoltán ismét megjelent az előadáson, ami az estet zenei eseménnyé avatta. A leányisko­la énekkara forró sikert aratott. A szakszervezeti énekkar a Karádi nóták c. kórusművet adta elő. A mesteri tolmácsolásért Kodály is gratulált Forrai karnagynak. Ritkán látott óriási sikerrel adta elő a három énekkarból egye­sített 300 tagú összkar Kodály: Forr a világ c. művét, amelyet maga a szer­ző vezényelt. Ugyancsak Kodály vezényelte Háryból az Intermezzo! Az el­23*

Next

/
Thumbnails
Contents