A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)
ZÁDOR Tibor: A Diósgyőrvasgyári Zenekar története és szerepe a diósgyőri munkások zenei műveltségének kialakításában a felszabadulás után
A DIÓSGYÖRVASGYÁRI ZENEKAR TÖRTÉNETE A FELSZABADULÁS UTÁN 13. kép. A tiszapolgári hídavatás Talán ez a megközelítő magyarázata annak, hogy a vasgyár munkásainak élete valahogy messzebb és magasabbra jutott fel a szellemi, művészeti teremtés útján, mint ahogy azt innét, a város központi bűvköréből, a sűrű érdekélet sikátoraiból láthatjuk." 28 Az eddigiek során — főleg 1945-től — jóformán hangversenyről hangversenyre bemutattam a zenekar fokozatos fejlődését. A továbbiakban már csak azokkal a szereplésekkel fogok foglalkozni, amelyek a zenekar életében egy-egy mérföldkövet, zenei csúcseredményt jelentettek. így a fontosabb szereplések közé tartozott az 1947. augusztusi hangverseny, amelyet újból a Magyar Rádióban adott a zenekar. Pesti útját arra is felhasználta, hogy a MÁVAG-Kolónia nagytermében előző este hangversenyt adott a testvérgyár dolgozói részére. Sőt a rádiószereplés után hazafelé jövet este Egerben hangversenyzett. A zenekar a rádiószereplésen jól megállta helyét, sőt a további szereplés lehetőségét is biztosította nagyszerű felkészültségével. A vasgyári és miskolci hangversenyrajongók büszkén állapíthatták meg rádiójuk mellett, hogy a vasgyári zenekar ismét kitett magáért és Diósgyőrért. A hangverseny előtt a rádió zenei szakosztályának vezetője Kerner Antal vezérigazgató-helyettessel folytatott beszélgetést a zenekar megala-