A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)
ZÁDOR Tibor: A Diósgyőrvasgyári Zenekar története és szerepe a diósgyőri munkások zenei műveltségének kialakításában a felszabadulás után
352 ZÁDOR TIBOR kulásáról, működéséről és programjáról. Dr. Bánhegyi László karmester a zenekar belső életéről folytatott beszélgetést. Fógel Zoltán klarinétos, vasmunkás elmondta, hogy a fizikai munka mellett is lehet lelket művelni, a kultúra szolgálatába állani és amatőr alapon is lehet művészetet nyújtani. Lakatos László a rádió felkérésére Suppé: Költő és paraszt c. nyitányát ismertette. „Reméljük — írja a Szén és Acél —, a rádióhallgatók szívesen vették ezt a nálunk régen bevezetett újítást. A műsorszámok mindvégig elevenen és üdén hatottak. 19 Ezt a diósgyőri újítást a rádió azóta átvette. Szeptemberben a vasgyári műkedvelő színjátszók a Jószerencse rendezésében Strauss: Cigánybáróját hétszer adták elő a szabadtéri színpadon, amelynek zenekari kíséretét a zenekar látta el. Az előadások a vasgyári színjátszás legragyogóbb sikerei közé tartoznak. A Cigánybáró minden alkalommal zsúfolt nézőtér előtt aratta sikereit. A Szén és Acél kritikusának megállapítása szerint az előadás fővárosi viszonylatban is megállná helyét. Dr. Bánhegyi László karnagy a vasgyári zenekar élén pompásan és zökkenésmentesen vezényelte a 160 tagú zene- és szereplőegyüttest. 30 A BEETHOVEN-EST Az elért sikerek, a lelkiismeretes próbák, a zenekari tagok tudásának fejlettsége, a zenekarnak a különböző zenei stílusokban való elmélyülése lehetővé tették, hogy olyan feladatra vállalkozzék, amilyennel félévszázados létezése alatt sohasem próbálkozott meg: egész estét betöltő Beethovenhangversenyt adjon. Ez a merész, de indokolt vállalkozás azonban nem csak a zenekar tudásának, képességének fokmérője lehetett, hanem a zenekar vezetősége még inkább arra volt kíváncsi, hogy sikerül-e a hangversenytermet hallgatósággal megtölteni. A zenekar példáját szolgáltatta, hogyan lehet jól felépített, tervszerű programmal a legszélesebb dolgozó tömegekhez közel hozni a klasszikus zene örökéletű szépségeit. Az október 11-i vasgyári Beethoven-hangverseny zsúfolt nézőtere és másnap a Miskolcon megtartott hangverseny közönség- és művészi sikere rátette a koronát eredményes munkájára. A hangversenyt Beethoven halálának 120. évfordulója alkalmából rendezték meg. A műsor: 1. III. Leonóra nyitány. 2. III. c-moll zongoraverseny és az V. szimfónia. „A hangverseny — írta a Szabad Magyarország — kivételes élményt nyújtott a teljes összeforrottság állapotához."^ A zenekar vezetősége arra törekedett, hogy minél jobban és változatosabban szórakoztassa közönségét. Ezért 1948 februárjától a hangversenyek műsorába énekszólókat is beiktatott, amikkel zsúfolt házakat vonzottak. Az 1848-as szabadságharc 100. évfordulója alkalmából az együttes a szokott helyeken centenáris hangversenyt adott. A műsort a magyar szerzők műveiből válogatták össze. „A diósgyőrvasgyári zenekar — írta a Szabad Magyarország — amely a zenének a tömegek körében való népszerűsítése terén hervadhatatlan érderaeket szerzett, a vasárnapi hangversenyén újabb tanújelét szolgáltatta egyre biztatóbb fejlődésének. A szívós munka