A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)

ZÁDOR Tibor: A Diósgyőrvasgyári Zenekar története és szerepe a diósgyőri munkások zenei műveltségének kialakításában a felszabadulás után

350 ZÁDOR TIBOR ezernél több személy már nem fért be a zsúfolt Kultúrházba. A műszaki személyzet percek alatt bekapcsolta az épület elejére felszerelt hangszórókat a mikrofonba, s így a kint rekedtek is élvezhették a hangversenyt. Kb. 4 500-an hallgatták meg ezt a hangversenyt. Ez volt a csúcslétszám a zenekar eddigi hangversenyein. „Örömmel kell megállapítani — írta a Szén és Acél — hogy zenekarunk a gyár dolgozói után Miskolc zenekedvelő közönségét is meghódította, s ha a miskolci hangversenyekhez szokott zenerajongó félórával a kezdet előtt kiérkezik a Vasgyárba, már csak állóhelyen élvezheti a kultúra e legszebb áldásait."

16 A zenekar félévszázados jubileumi ünnepségeinek befejezéseképpen házi ünnepélyt tartott. Meghitt, szűk körben gyűltek össze a zenekari tagok és családjaik, hogy a nagy nyilvánosság kizárásával ünnepeljenek, baráti és családi körben felidézzék a zenekari szolgálattal kapcsolatos vidám élményeiket. A jubileumi hangversenyről távol levő Iványi József zenegondnoknak ekkor adták át a plakettet. Iványi beszédében a zenekar hivatásáról, a közvetítő művészetről beszélt. A zenekari tagokat a következő szavakkal jellemezte: „A zenekar tagjai hősiesen vállalták és végezték ezt a kulturális munkát. A bennünket is megtépázott szörnyű háború után kifosztva, semmiből kezdtük újjáépíteni a zenekart. Zenészeink fáradtságot nem kímélve dolgoztak — napi munkájukon kívül neveltek, szórakoztattak olyan időkben is, amikor munkájukért ellenszolgáltatásként filléreket kaptak. Köszönet illeti őket fáradozásukért, mert mindnyájan tudták, hogy a munkáskultúráért dolgoznak, és ennek a gyönyörű célnak eléréséért áldozatot kell hozni. Szeretném a zenekar munkáját példának állítani az ország dolgozói elé, hogy ezt a harmóniát és együttműködést vigyék át a maguk életébe."

1

' A vasgyári zenekar fejlődése az eddig közöltekből, az egyes hangversenyekkel foglalkozó bírálatokból határozottan megállapítható. Azonban nem csak ezt a pozitív eredményt tudta felmutatni, hanem még egy ennél is fontosabbat, ugyanis fel tudta kelteni a nagyközönség érdeklődését a zeneművészet alkotásai iránt. A vasgyári dolgozóknál és családtagjaiknál a három-négyhetenként megtartott hangversenyek meghallgatása már megszokott programmá alakult ki, társadalmi esemény volt, amiről éppen úgy nem lehetett lemaradni, mint a labdarúgó mérkőzésről. Sőt 1947 nyarára a hangversenyeknek nem csak a szűkebb körű munkás és vasgyári társadalmat illetően, hanem Miskolc színesebb, értelmi szinten tarkább közönségét érintően is rendkívüli és egyre jobban terjedő sikerük van. A miskolci Nemzeti Színházban tartott hangversenyekre 900 hallgatónál több nem fért be hely hiánya miatt, bár az ügyeletes tűzoltók mindig eltekintettek a tűzrendészeti szabályok merev alkalmazásától. Ezért a miskolciak egyre inkább a Vasgyárban megtartott hangversenyeket látogatták és tényleg voltak olyan népszerű hangversenyek, amelyeken a meghirdetett kezdési időpont előtt félórával már nem volt ülőhely. „A Vasgyár elérte — írta a Miskolci Hírlap —, hogy tömegeket mozgat meg rendszeresen, ugyanúgy, mint egy sok izgalmat ígérgető, nagy és régóta várt futballmeccs. És ez a tömeg egyre jobban hozzászokik a magasabb, közös zenei élményekhez. Megtanulja és megszereti a művészetet. . .