A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)
ZSADÁNYI Guidó: Balogh Bertalan emlékezete (1870-1922)
292 t ZSADÁNYI GUIDÖ sérlet kétszer is ki van próbálva, vagy ezt kell megállapítani, hogy az nem vált be, vagy az ellenkező esetben azt, hogy miként lehet azt általánosítani. Eng em azonban hagyjatok ki számitásaitokból, hiszen én már a második körút rendezésére sem vállalkoztam volna, ha az elsőnek váratlan nagy sikerét sokan mesterségesnek nem tartották volna. Be kellett bizonyítanom, hogy nekem van igazam és nem azoknak akik a vándorkiállitás rendszerét és az abban rejlő gondolatokat egészségtelennek Ítélték." És végül még azt a fogalmazványon áthúzott részt idézzük, mely igen híven tükrözi Balogh Bertalan öntudatos, szerény egyéniségét: „Köszönöm különben, hogy eszetekbe jutottam. Én szándékosan kerülöm a művészeket és mindazokat a helyeket, ahol velük találkozhatnám, nehogy olyannak tűnjek fel, mint aki valamit akar. A Japánba már nem jártam évek óta, meg nagyon el is vagyok foglalva. Hivatalom, Közművelődési Egyesületem és kertecském lefoglalják minden időmet." 22 A vándortárlat rendkívüli horderejű kulturális kezdeményezés volt, melyet végeredményben egyetlen ember akaratereje és szervező készsége BORSOD M1SKOLCZI KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS MŰZEUM-EOYESÜLET KÖZMŰVELŐDÉSI OSZTÁLYA. Meghívó a Felvidéki 2Eenesadvetségiiek Miskokzon ffU. éH május hő 17-én tartandó ' értekezletére. \. A Felvidéki Zeneszövetséq célja. Köítixtómáííú. hony kulturt««vv»úlci£íink ÍISIH mernek vállalkozni viSáfhírő hazai tH külföldi művészek wer/ődtetéséve! nagyszabású hangversenyek rendelésére, mert a) egy deficittel táruló hangverseny s*erény költséavetésiket teljesen felborít, hatná, l>) mert a művészekkel, vagy a hant** verseny-irodákkal -/ a-iiK-. «viuls/erini memétym* tórqv;(h"i»ofe •inm.«iuklw »*> érzékenyen megterhelik a hanuvertenve* rentabilitását. a meri .. h.it« H vei -rnefe ,-íohi-. •«!< H-( olyan munhrtl'.H isetUtj nt.i/.i*t<h.i'» ,\.«n itate, melyek r* a/ cqs« suU-u-fc !• fc..<o«t «.«*>*»l«lt*áflAvc/> U • n rr».K.-s»-rnail..lU./rMb. ,/ tm" ' 'I' ' •"' *' '"' ! ourOioOk , ,. 1U v-es/t»tni-b It/efendo ,. . ( « a . tis • ,.*.« mvh.wh. •»•« » h.ingv«r»< •• H (in am'. «« • r< •, 5. Meghívó a Felvidéki Zeneszövetség alakuló ülésére (1914)