A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 10. (1971)
KEMENCZEI Tibor: A gávai kultúra leletei a miskolci múzemban
58 KEMENCZEI TIBOR 4. kép. A Gáva csoport Borsod megyei lelőhelyei láltak (1. kép). A temetkezési mód eltér a Gáva csoport hamvasztásos rítusától, de részben megegyezik a prészkita mezőcsáti csoportéval. A csésze, a fül felett felcsúcsosodó peremmel, jellemző típusa a Hallstatt B korszaknak 130 (2. kép 2). Az urna viszont a Gáva csoport agyagművességének jellegzetes vonásait viseli magán. A sírt a Hallstatt B periódus közepén az Észak-Alföldön letelepedett prészkita csoport hagyatékának tartjuk, de a benne lévő urna azt bizonyítja, hogy akkor a Gáva csoport hagyományai elevenen éltek még, azaz a csoport népe megérte a prészkita lakosság észak-alföldi letelepedésének idejét. A Gáva csoportnak a Hallstatt B korszakban való továbbélésére kétségtelen bizonyítékot nyújtanak a kelet-szlovákiai Somotoron feltárt kerámia és telepleletek. 131 Noha ezek ekkor már sajátos jellegű, különálló csoportot képviselnek, gávai előzményük kétségtelen. Egyetérthetünk J. Pauliknak azzal a véleményével is, hogy ez a csoport megérte a Kustanovice csoport megjelenését. 132 Ugyanezt állapította meg G. I. Szmirnova és K. V. Bernjakovic a Kárpátok menti, A. J. Meljukova és I. Szvesnyikov a Közép-Dnyeszter vidéki csoportokról. 133 Ez az időrendi helyzet azonban nem érvényes a Gáva csoport teljes területén. Az Észak-Alföldön a Hallstatt B korszak közepén keleti származású, prészkita lakosság telepedett le. 134 Valószínűleg ez a népmozgás késztette a Gáva csoport népét a Hallstatt B 1 korú, hajdúböszörményi típusú bronz kincsleletek elrejtésére. 135 A Középső-Tisza vidéken eddig sem a gávai csoport továbbélésére, sem