A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 10. (1971)

NAGY Géza: Pápai Istvánné, a karcsai mesék legkiemelkedőbb mesemondója

494 NAGY GÉZA Levezette a pincéjébe, megtőütött neki két zsák aranyat. — No, itt ez a szekér, elviszi neked az aranyat. — Hö, kocsmáros uram! Hát hogy? A jányodrul is szóu vóut. — Beérheted sündisznóucska evei a két zsák arannyal. — Nem. Aszontad, azt a jányod adod hozzám feleségül, amejiket én vállasztom. Most pedig vállasztok eggyet. — Hát gyerünk akkor, nézd meg a három jányomat! Megnézte a sündisznóucska a három jányt, hát a legkissebbik teccett neki. — Jaj sündisznóucska! A legkedvesebbet, a legbájosabbat, a legszebbet viszed el? — Nekem is a legkedvesebbre van szükségem. Hintóut adott a kocsmáros a j anyának, felültek rá, mentek. Ahogy felültek, a jány egyenesen hozzáfogott sírni, kruncogni. Egéssz utat végigsírta, végigkruncogta. Híjába szóult neki a sündisznóucska, nem beszélt. — Tünny innen! Nem érdekel! Sündisznóucska megszúrod a kezemet! — Eh! Állj meg kocsis! Megáll a kocsis. — Fordulj vissza! Nekem nem kell ijen nyöszöri feleségnek. Te meg másik kocsis, hajts a falu végire a szegény emberhez a két zsák arannnyal. De rögtön tűnjetek el, míg jóukedvembe vagyok! Visszafordult a kocsis a kocsmáros jányával. Elvitte vissza. íj meg hazament. — No édesapám, megkapta-e a fizetést? — Meg édes gyermekem. Ebbül ojan gazdagok legyünk, hogy a városba nem lessz gazdagabb nállunknál. — No édesapám, megvan-e a liszt ára? — Meg édesfijam. No, eggyet gondolt a sündisznóucska, megint felült a kisszekerbe a kakassal. Elindul. Bekopog a kiráj ablakán: — Ki az? — Én vagyok felséges kirájom, nyiss ajtóut! — Ki az az én? — Én vagyok a sündisznóucska, gyöttem a béremér! — Hej, itt a sündisznóucska! Dehát én még a gyermekeimnek se beszéltem rulla. Mingyán összehíjta a három janyát. — No, édes gyermekeim! Mikor én eltévedtem, az erdőübül úgy vezetett ki engemet eggy sündisznóucska, hogy amejik jányomat válassza, áztat kell odadni. Aszongya a legidőüsebb: — Én nem megyek! — kiszaladt a szobábul. A középső is: — Én, nem megyek! — az is kiszaladt. Aszongya a legkisebbik: — Elmegyek én édes jóu apám. Jaj, hát a te életedrül van szóu, hát