A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 10. (1971)

NAGY Géza: Pápai Istvánné, a karcsai mesék legkiemelkedőbb mesemondója

PAPAI ISTVÁNNÉ KARCSAT MESEMONDÓ 493 — Hohóu, a jányomat? Azt nem tehetem. Eggy sündisznóucskához eggy kiráj kisasszonyt? Nem, ezt eggy áltálján nem tehetem. — Akkor vessz az erdőübe! Elment a sündisznóucska. A szolgák hozzáfogtak veszekedni, kijabálni. — Éhen halunk az erdőübe! Nincs aki kivezessen! Felséges kirájunk te felelsz értünk, vezess ki az erdőübül! Ha nem adod a jányod, hát vezess ki! — Hát hijába fijuk, dehát eggy sündisznóucskához eggy kiráj kisaszszonyt? — Azt ámm! De mencsd meg az életünköt! — Hát — szolga! Ereggy, szóuljál a sündisznóucskának! Vezessen ki az erdőübül. Hozzáadom a legkissebbik jányomat feleségül. Elment a szolga, szóult a sündisznóucskának: — Jóul van — aszongya — én kivezetlek, de mondd meg elébb a kirájnak, hogy papérra fektesse le nekem elébb a szerzőüdést, a pecsétgyűrűjével pedig pecsételje meg, hogy a legkissebbik jányát adja feleségül, meg három zsák aranyat. Elment vissza a szóuga. — Hát felséges kiráj om, aszondta a sündisznóucska, hogy szerzőüdést fektess papérra, mégpedig a pecsétgyűrűddel pecsételd le. — Hm, ezt nem tehetem meg. Ereggy mondd meg neki, hogy szóuval mondtam. Visszamegyen a szolga: — Szóuval mondta a kiráj sündisznóucska. Áll a kiráj szava? — Nem, nekem papért hozzál! Visszamegy en a szolga, mongya a kiráj nak, hogy a sündisznóucskának papér kell. A király semmiképpen sem akart beleegyezni. De mán a szolgák zúgtak, veszekedtek, eggyik jobban, mint a másik, hogy éhen pusztulnak, az erdőübe vesznek, hát nem vóut mit tenni, papérra fektette a kiráj, hogy hozzáadja a jányát a sündisznóucskához. Meg három zsák aranyat. Lepecsételte a pécsétgyűrűjével, elküldte a papért. Abba a pillanatba a sündisznóucska kivezette üköt az erdőübül. Hát mán el is felejtkezett a kiráj is a sündisznóucskárul. Eccer gondol eggyet a sündisznóucska. Elment be a városba a kocsmárosnál. Megkopogtassa az ablakot: — Kocsmáros uram, nyissál ajtóut! — Ki az? — Én vagyok — aszongya, — elgyüttem a béremér! — Hijj, a sündisznóucska gyermekeim! Itt van, mégicsak elgyütt. Mindeggyik szabadkozott: — Én nem megyek édesapám, én nem megyek. A harmadik megint:, — Én se megyek. Mind hozzáfogott pityeregni. — Nyissál ajtóut kocsmáros uram! Kinyitotta az ajtóut: — No, gyere sündisznóucska a pincémbe.