A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 10. (1971)

NAGY Géza: Pápai Istvánné, a karcsai mesék legkiemelkedőbb mesemondója

PÁPAI ISTVÁNNÉ KARCSAI MESEMONDÓ 491 — Édesjóuistenem, ha én ráfekszek a sündisznóura, mind összevissza szurkálja a bürömöt. Én abba a pillanatba meghalok. Nem édesfijam! Nem magam mellé fektetlek. A legszebbik szobámba, a legszebbik nyoszojámba. — Nem bánom én édes öreganyám — aszongya —, csak sejempaplannal takarjál le. Lefektette a sündisznóucskát a vénasszony, a legszebb dunnájával letakarta. Elaludtak. Majd reggel felébrednek. Aszongya a sündisznóucska az apjának: — Van e pézed édes jóu apám? — Hm. Édesfijam. Pézem? Három tallérom a ládafijába. — Hm. Csak három tallér? No, de nem baj. Elég lessz az. Drága jóu anyám! Mennyen el a vásárra! — Hol van vásár édesfijam? — Hát itt a legközelebbi városba. — Ugyan mit tuggyak én venni három tallérért? — Hm, édesanyám! Van ott eggy fekete kakas, két tallérért megveszi, meg van egy kis szekér, áztat meg a harmadik tallérér. Vegye meg édesanyám! Majd meglátja, nem bánja meg. — Mindegy édesfijam. Lisztecskére szántam ezt a három tallért, de megveszem neked, ha ez a kívánságod. Elment a vénasszony a vásárra, meg is vette. Alig bement a vásárra, ott vóut mingyán a kakas, meg a kisszekér. Megvette. Megyén haza: — No, édesanyám! Mégis csak megvette a kívánságomot? — Meg édesfijam. — No, édesapám. Most meg maga mennyen el városba, szegőüdjön el kondásnak. — Jaj, édes gyermekem! Gyenge mán az én lábom ahoz. — Te törődüggyön vele édesapám, szegőüggyön el kondásnak. Hát engedelmeskedett a vénember. Elment a városba, elszegőüdött kondásnak. Nevették, hogy hát vénember, osztán kondásnak szegőüdött. Hát hun fogi mán az birni a járást? Dehát nem vóut mit tenni ,ezt mondta neki a gyermek. No, akkor osztán hazamegy a vénember: — No, mi van édesapám? — Hát elszegődtem kondásnak édesfijam. — Hát akkor édes jóu apám, annyi lessz a maga dóuga, hogy feláll a ház tetejire, megfújja eztet a kürtöt. Én pedig majd vigyázok a disznóura. Ügy is vóut. Megfújta a vénember a kürtöt, mindenki úgy engedte ki a disznóut, ahogy eddig. Csak úgy sereglettek ki a disznóuk. A sündisznóucska beleült a szekérbe, befogta a kakast, hajtotta szépen maga előütt. Vitte a sündisznóut. Hát mentek, mendegéltek. Ki az erdőü szélire hajtotta egésszen ki a nyájat, Ott legeltette. Ez így ment naprul-napra egymás után. Majd eccer épp a nyájat legelteti a fijú, vagyis a sündisznóucska, eccer megy a faluba levőü leggazdagabb kocsmáros vadászni. Bemegyen az erdőübe. Ej, még tízóura sincsen, a csapláros eltévedt az erdőübe. Híjába ment jobbra-balra, nem tudott kiakadni. — Hej, azt a kutya mindenét neki! Hát én eltévedtem ebbe a nagy er-