A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 10. (1971)

NAGY Géza: Pápai Istvánné, a karcsai mesék legkiemelkedőbb mesemondója

490 NAGY GÉZA 1. A sündisznócska Hol volt, hol nem volt, volt eccer egy szegény ember. Annak a szegényembernek nem vóut még egy gyereke se. Így kiment az erdőüre minden nap. Fát szedegetett, meg valami bogyóuféléket szedegetett.Majd eccer, ahogy szedegeti a bogyóut, úgy betévedt az erdőübe, hogy eltévedt az erdőü közepin. Akármerre ment, ha jobbra, ha balra, nem tudott kiakadni az erdőübül. hijába mán járatos vóut benne. — Jaj, édes jóu istenem! Csak valaki kivezetne ebbül az erdőübül, én rögtön gyermekemnek fogadom. Ha csúszóu vóuna, ha béka, bármi is vóuna, gyermekemnek fogadnám. Eccer megszóulal valaki: — Gyere szegény ember utánnam! De megállód a fogadást ? — Ugyan ki beszél? Ki vagy? — Én vagyok itt a lábod előütt. — Ugyan ki vagy? Lenéz az öregember, hát lássa, hogy egy sündisznóucska. — Jaj, gyermekemmé fogadlak. Tányérkámbul etetlek, mindenemet rád áldozom, csak vezess ki az erdőübül. Kivezette a sündisznóucska a szegényembert az erdőübül. Elbúcsúztak egymástul. A szegényember elment haza, a sündisznpucska elment be az erdőübe. Majd mán lefeküdtek este, eccer valaki kopogtat. Kiszóul a szegényember : — Ki az? — Én vagyok édesapám, nyiss ajtóut! Hej, megvakarta a szegény ember a fejét: — Híj, hát csakugyan elgyütt a sündisznóucska. No, ez rajtam fog maradni a faluba, hogyhát sünidisznóucskát fogadtam gyermekemnek. De mindegy. Kivezetett az erdőübül. Kinyitotta neki az ajtóut. Bement a sündisznóucska. Mutatta neki, hogy üljön le a kemence elibe. — Édesapám, éhes vagyok! — Aggyal neki enni annyok! Hozott a vénasszony egy rossz tányért, öntött neki bele tejet, letette neki a kemence elibe. — Hm! Édesanyám! Ültessél az asztalhoz ámm! Aranytányérkábul aggyal enni arany kanálkával. Nem vóut mit tenni. Az asztalhoz ültette, örntött neki a legdrágább tányérjába tejet, kenyeret adott neki. A legszebb kanalat adta oda neki. Hozzáfogott enni a sündisznóucska. Mikor megette a tejet, hát elbámult az öregasszony is, meg az öregember is, hogy sündisznóucska, osztán meg tudta fogni a kanalat is, oszt tudott rendesen enni. Hát majd odatett a kemence padkára eggy csomóu rongyot a vénasszony: — No, ereggy, feküggy le édesfijam! — Hm, édesanyám! Fektess magad mellé az ágyacskádba, sejempaplannal takarj ál le! Hej, félt a vénasszony.