A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 10. (1971)

NAGY Géza: Pápai Istvánné, a karcsai mesék legkiemelkedőbb mesemondója

488 NAGY GÉZA vegyes hallgatóságnak. Ezt figyeltem meg a fonókban, a képesek aratás alkalmával előforduló szüneteiben, tavasszal a szurkáláskor és egyéb alkalmakkor. A női mesélők csak női hallgatóság előtt, vagy gyerekeknek meséltek. Tíz olyan mesélőt tartok még számon az eddigi 39 mesélő közül, ahova érdemes lesz visszatérni, mert ezek még őriznek mesét. Felbukkannak visoznt még mindig olyanok, akikhez eddig még nem juthattam el különböző okok miatt. Remélem, hogy a jövőben még ezeket is megszólaltathatom. A meséket Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok című munkája alapján azonosítottam, illetve a Berze Nagy féle típusok alapján állapítottam meg a gyűjtött mesék típusát. Csak 245 mesén,él sikerült a típust megállapítani, de ezek között is vannak olyanok, amelyeknek csak egy-két motívuma egyezik meg a Berze Nagy féle típusokkal. 126 mesének egyáltalán nem találtam típusszámot, nem egyezett ezeknek a meséknek egyetlen motívuma sem Berze Nagy típusaival. Lehet, hogy ezek új típussal gazdagítják a magyar népmeseirodalmat. A mesélők között legkiemelkedőbb egyéniség Pápai Istvánné, lánykori nevén Páhi Emma. Aránylag fiatal kora ellenére tőle jegyeztem le eddig a legtöbb mesét, számszerint 150-et. Ez a 150 mese 1400 gépelt oldalnyi terjedelmű. Egész véletlenül ismertem meg, mint mesemondót. 1965 nyarán jutottam először magnetofonhoz, csak ekkor kezdhettem meg a gyűjtést. Addig jóformán csak a mesemondók felkutatását végeztem. Özvegy Kovács Jánosné meséit akartam elsősorban felvenni a mesemondó idős kora miatt, öt tartották ugyanis a falu legjobb mesélőjének, még én magam is hallottam pár szép meséjét. Amikor azonban a mesék felvételéhez hozzákezdhettem volna, a mesélő már nagybeteg volt és nemsokára meg is halt. Csak abban reménykedtem, hogy lesz azok közül, akik hallgatták a meséit olyan egyéniség, aki átvette a hallott meséket. így jutottam el Pápainéhoz. Most már megvallhatom, hogy akkor nem nagyon bíztam a sikerben, mert én magam is azt tartottam, hogy jó mesélőt csak öregek között lehet találni. Ezért nem is nagy lelkesedéssel kezdtem a gyűjtést Pápainénál. Szerencsére kellemesen csalódtam, mert az évek óta visszatérő gyűjtésben Pápainé mindig szerepel. Szinte kifogyhatatlan a mesetudása. Még most sem mondhatom el azt, hogy befejeztem nála a gyűjtést. Pápai Istvánné 1932-ben született Karcsán. Apja egy felsőborsodi faluból került a községbe kovácslegénynek. Itt megnősült és itt is maradt. Nem éltek fényesen, és Pápainé is megismerhette és meg is ismerte a falusi szegénygyermekek életét, mert apja önállósítani soha nem tudta magát, munkája pedig hol volt, hol nem. Éppen ezért a gyermekek munkájára is szükség volt, hogy a családnak meg legyen a kenyere. Pápainéék négyen voltak testvérek és ő volt a legidősebb. A felszabadulás után földet kaptak és azon gazdálkodtak, míg a család a termelőszövetkezetbe nem lépett. Pápainé 1951-ben ment férjhez. Ez a házassága azonban nem sikerült, mert férjével nem tudták megérteni egymást és így rövid együttélés után elváltak. 1954-ben ment férjhez másodszor. Három gyermeke van, két lány,