A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 10. (1971)

SELMECZI KOVÁCS Attila: Torkos csűrök Észak-Borsodban

TORKOS CSŰRÖK ÉSZAK-BORSODBAN 439 szerint vékonyabb oszlopok tagolják. A közbeeső oszlopok száma a helyiségek falain általában 2—3. Az oszlopok átlagos távolsága 1,5—2 m között változhatott. Az oszlopok mérete a régi csűrökön 30 X 30 cm vastagságot tett ki. Az újabban emelt épületeken általában 16 X 16 cm-es oszlopokat használnak fel. Néha a 10 X 10 cm-es méret is előfordul. A sarokoszlopokhoz hasonló két oszlopot csapoltak a torok alapgerendáiba a bejárati résznél. Ezek az oszlopok a csűrtorok tetőszerkezetének megtartásán kívül bejáratot is alkottak: a kapuszárnyakat tartották meg. Az oszlopok magassága, amely az épület falmagasságát adta, 3—3,5 m, ritkán 4 m volt. A csűrtorok elülső két tartóoszlopát felül vízszintes gerenda kapcsolta össze, amelynek végei a csapolás helyén 10—15 cm-rel nyúltak túl. A torok belső felülső határolását az épület teljes hosszán végighúzódó koszorúgerenda biztosította. A koszorúfák zárták le az épület hosszanti falán elhelyezkedő oszlopok sorát. A fedél megtartását szolgáló szarufákat is a koszorúfák tartották meg, amelyeknek folyógerenda (Gömörszőlős, Kánó, Szőlősardó), szelemen (Sajónémeti), majorpang (Hangony), borítógerenda (Domaháza) megnevezése is ismeretes volt.

17 A torok felső összekötő gerendájának két végéhez, ahol az oszlopokra támaszkodnak, az épület hossztengelyére merőlegesen egy-egy keresztgerenda van kötve, amelyek másik végét a koszorúfába csapolták. A csapolás alatt állnak az épület belső terét középen határoló sarokoszlopok. Az a felső gerendak;eret tartotta meg a csűrtorok tetőszerkezetét, amely szervesen kapcsolódott az épület teljes fedélszerkezetéhez (3. kép). A torok szarufáinak alsó vége az oldalsó keresztgerendákhoz kapcsolódott. A régi csűröknél az elülső összekötő gerendára is rögzítettek szarufákat, ami által az 1. képen látható sátortetős torokfedélzetet alakítottak ki. A szarufák egymástól 0,8—1 m távolságra helyezkednek el. A koszorúgerendán úgy támasztották meg, hogy a szarufa végétől 50 cm-re derékszögű bevágást ejtettek, és ezt megakasztották a koszorúgerendán. A bevágást kármj, bevágásnak nevezték. Felsőkelecsényben az ilyen rögzítést szakolásnák hívták. A szarufa felső végétől, az üstöktől 1,2 m-re helyezkedett el a kakaskötés, amely a fordított V alakú szarufákat rögzítette. A régi torkos csűrökön kakaskötést ritkán használtak. A szarufák felső végét erősen egymásba csapolták, alsó végét szintén csapolással, ojtással (Gömörszőlős) rögzítették a koszorúfába. Az alul ojtott tetőzetnél úgy képezték ki az ereszt, hogy a szarufát 50—60 cm hosszú pótszarufával (Feisőkelecsény), pocokkal (Sajónémeti, Gömörszőlős) toldották meg.

18 A koszorúfába csapolásnak ez a technikája a „szalmás világ"-ban volt, a sátortetős építésszerkesztéshez kapcsolódott. A hagyományos építésű csűrök tetőzete kivétel nélkül sátortetős. Ezt a formát nemcsak az épület hosszanti tetőzetének megoldása, hanem minden esetben a torok fedélzetének kiképzése is tükrözi. A sátortetős nyújtott csűrfedél lezárásának sajátos formája — a visszaemlékezések szerint — a kontyos vagy kanfaros fedél volt, A sátorfedél rövidebb oldala nem érte teljesen végig a hosszabb tetősíkokat, ami által a tető felső sarkainál nyílás maradt, amely az épület szellőzésére is szolgált.

19 Az ilyen tetőlezárást félfalazatnak, mondták (Szőlősardó). A félfalazatos tető úgy készült, hogy a tetőéi hosszában végigrakott szaru-