A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 10. (1971)

ZÁDOR Tibor: A Diósgyőrvasgyári Zenekar története és szerepe a diósgyőri munkások zenei műveltségének kialakításában a felszabadulásig

226 ZADOR TIBOR pompás volt. Joggal hívták őket a miskolci szereplésekre, valamint a miskolci zeneiskolai zenekar kisegítésére. Időközben arra is bő lehetőségük jutott, hogy a színházi zenekari gyakorlatukat tovább fejlesszék, mert 1910 óta a „Vasgyári Színházban" az első világháború kitöréséig minden nyáron egy-két hónapon keresztül hivatásos színtársulatok szerepeltek. Ezek gyakran adtak elő operetteket, amelyekhez a zenét a vasgyári zenekar szolgáltatta.'

5 Ilyen gyakorlat alapján a zenekar nyugodtan vállalkozhatott Pietro Mascagni: Parasztbecsület c. egyfelvonásos operájának kíséretére. A Diósgyőri m. kir. vas- és acélgyári Tisztviselők (azelőtt Alkalmazottak) Dal és Műkedvelő Egylete 25 éves fennállásának jubileuma alkalmából 1911. július 1—2. napjain nagy ünnepséget rendezett. A dalárda, amely az 1909-es kecskeméti dalosversenyen olyan dicsőségesen szerepelt, kitűnő hanganyagú énekesekkel rendelkezett, akikkel egy opera bemutatására nyugodtan lehetett vállalkozni. Havasi karmester ekkor már súlyos beteg volt s ezért a karnagyi teendők ellátására Szent-Gály Gyulát, a miskolci zeneiskola igazgatóját kérték fel. 1911. július 1-én a munkásétteremben adták elő a ,,Parasztbecsület"-et, amelynek sikeréből oroszlánrész jutott a nagyszerűen szereplő zenekarnak. „Elsősorban — írta a miskolci Ellenzék — a vasgyári társadalomból az opera előadására összeállt zenekart kell megdicsérnünk, amely abszolút zenei biztonsággal, kiváló készültséggel, művészi tudással és az ebből következő helyes ritmusérzékkel fényesen oldotta meg feladatát."'

30 Szent-Gály Gyula fáradhatatlan szorgalommal munkálkodott az előadás sikere érdekében, az énekesek, az énekkar és a zenekar betanítását ő végezte. Sokoldalú művészi tudása lehetővé tette, hogy az előadás kitűnően, a művészi siker jegyében folyt le. Ezen az előadáson a vasgyári zenekar munkás tagjaival a vasgyári kamarazenészek is együtt működtek, s részvételükkel jelentékenyen növelték a zenekar vonósainak játékerejét és hangszínét. Ez a szereplés beigazolta, hogy a zenekar most már a legmagasabb zenei igények kielégítésére is alkalmas, csupán megfelelő tehetségű karmesterre van szüksége, aki megfelelően irányítaná tovább a fejlődés útján az együttest. Az események úgy alakultak, hogy erre sem kellett soká várni. Súlyos betegeskedés után 1911-ben, 45 éves korában elhunyt Havasi József karmester. Tisztét haláláig híven és lelkiismeretesen betöltötte. Nagy érdeme, hogy sok fáradozással felemelte a zenekar tudásának, produkcióinak színvonalát, a gyakori szerepléssel finomította mind a zenekar tagjainak, mind a hallgatóságnak zenei ízlését. Legnagyobb érdeme, hogy a kislétszámú, kezdő fúvószenekarból kiváló képességű szimfonikus zenekart szervezett, amelynek taglétszáma halálakor már 32 fő volt. A zenekar érdekében igen sokat fáradozott, mert a bővítést részben a helybeliek oktatása révén, — részben idegenből hozott — jóképességű zenészekkel oldotta meg. Ez az együttes már magas igényekkel fellépő zeneművek tolmácsolására volt képes. Havasi igen szerény, kedves ember volt, aki kortársainak megbecsü-