A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 10. (1971)

DEÁK Gábor: A 48-as függetlenségi és a radikális irányzatok Borsodban a századfordulón

A 48-AS IRÁNYZATOK BORSODBAN 163 ebbe a szemléletbe. Az ellenzékiség szólamossága — de a polgári radikálisok nem egészen világos és határozott politikai-világnézeti programja —, de a megye erősödő munkásmozgalma is inkább a szocialistákhoz vitték a néptömegeket. Csak 1913 után követhető e csoport radikális programja, amikor végképp kiéleződtek az ellentétek, amikorra a f öldosztás is bekerült a politikai programba. Abban tekinthető alapnak a miskolci és megyei Függetlenségi Párt és széles támogató tábora, hogy elevenen tartotta a Tisza ellenes hangulatot, az összmonarchia hazánkat elnyomó, elsorvasztó politikáját, az ún. „kismagyar" politikát a nagyhatalmi és imperialista politikával szemben. Mindezekkel megteremtette a televényt a radikálisok programjához, noha annak megértésére és befogadására nem volt mindenki egyformán alkalmas. E vonatkozásban hatása és érdekköre a munkásarisztokrácia megszerzése volt, miközben nemcsak a munkásság szellemi nevelését, hanem ,,a munkáselit" létrehozását is célul tűzte ki. (54) Amikor a diósgyőri munkásság az Uránia kulturális egylet létrehozását tervezte, s engedélyezését kérte, a polgári és gyári szervek csakhamar lecsaptak rá, nehogy a munkásság iskolázva megértse saját osztályhelyzetének állapotát, többet akarjon. Jobbnak látták megtartani a munkásságot a tömegmozgalmaknál, mint a szellemi fejlődés útját biztosítani. Hogy Jászi Oszkárnak az „általános sztrájk"-ra való előkészítő gondolatai mennyire áthatották a munkásmozgalmat, azt az 1916-os helyi munkásmozgalmak mutatják a legjobban. A cél a béke, az, hogy többé ne legyen háború. Ebben hatott a munkásmozgalomra a radikálisok pacifizmusa is. Sajnos, későn ébredt rá a munkásság, csak a maga kárán. Ebben elmarasztalható maga az ellenzéki propaganda is, amely Habsburg-ellenességével és a függetlenség hangoztatásával, de a polgári reformok lehetőségeinek mélyreható elemzése nélkül, elterelte a figyelmet a megoldásra váró nagy kérdésekről, a földkérdésekről. A nemzetiségi kérdésben pedig éppen az elhibázott 48-as programra hivatkozva nem jutott tovább a múlt század liberális programjánál. De hiba volt az is, hogy nem tisztázták időben a polgári radikálisok és a szociáldemokraták elvi célkitűzéseinek találkozóit, s utóbbiak a maguk erejével, de igen nagy erőfeszítésével teremtették meg megyénkben és városunkban a politikai vezető szerepet. Nagy hiba volt ebben a küzdelemben nem támaszkodni a felvilágosult értelmiségre. Fukász „Jászi és a lateinerség" című fejezetben éppen arra mutat rá, hogy a polgári radikalizmus a proletárbázis helyett a saját körére, az ún. lateinerekre épített, valami „szalon-marxizmust" hirdetett. A haladó polgárság és a Jászi-féle polgári radikalizmus között az zárta el az utat, hogy túlzottan az értelmiségre épített, de ez zárta el az utat a munkásosztály felé is. Fukász György mondja: „Az értelmiség, az intellektuel elemek szerepének, jelentőségének eltúlzása a munkásmozgalom keretei között, általában az az értelmiség, az intellektuelek szerepének mérhetetlen felnagyítása a társadalmi haladásért folyó harcban: kifejezi a polgári radikálisok igényét a mozgalom vezetésére; a munkásmozgalom ii*