A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 10. (1971)

DEÁK Gábor: A 48-as függetlenségi és a radikális irányzatok Borsodban a századfordulón

164 DEÁK GÁBOR vezetésére, illetve még szélesebben a társadalmi haladásért, fejlődésért való harc vezetésére". (55) .,. . .Ebben — a probléma osztálytartalmát nézve — az a kapitalista jellegű tendencia érvényesül, hogy az imperializmus viszonyai között elmaradott országokban — így Magyarországon is — a burzsoá értelmiségnek egy viszonylag haladó része magához akarja ragadni a haladásért folyó harc vezetését, olyan helyzetben, amikor már objektíve képtelen ezt a harcot következetesen végigvinni, nem mintha nem kívánná harcának eredményét, de nem kívánja következetesen magát a harcot, mivel azzal a veszéllyel jár, hogy a harcban, a fejlődésért vívott küzdelemben alaperőt képező proletariátus túlnő a mozgalomban a burzsoázián, annak törekvésein." Ebben a helyzetben törekszik a középburzsoázia, a „lateinerek" megnyerésére, de ezzel korlátozta is — megyénk esetében — a mozgalom kereteit. De korlátozta a mozgalom hatását, hogy Jászi valamiféle együttműködést szeretett volna kimunkálni a proletariátus és a burzsoázia között. Erre pedig a helyi munkásság tömegerejének megnövekedése már nem adott lehetőséget. Pedig volt lehetőség a polgárság szélesebb tömegeinek megnyerésére. A polgári radikálisok programja abban megegyezett a függetlenségiekkel — amennyiben azok Miskolcon és a megyében a „progresszív polgárság"-ot jelentették, márpedig ezt jelentették a város társadalmi összetétele szerint is —, hogy a fennálló társadalmi renddel szemben minden lehető eszközt megragadtak, hogy protestáljanak, demonstráljanak, elsősorban a maradiságot szimbolizáló Tisza István ellen. A függetlenségiek „progresszív" programjában szerepelt a feudális maradványok felszámolása, amikor Tisza István személyében nemcsak a kalandor politikust, Bécs lakáját, hanem a régi rend szimbólumát is látták. Maga Jászi is eljutott oda — amint Fukász megjegyzi, hogy „ma Magyarországon csakis Tisza István politikai hulláján át vezet a demokrácia útja." Ennek érdekében Jásziék a nemzeti függetlenség ügyét a háttérbe szorították —, amit viszont a függetlenségiek a következetes radikalizmus háttérbe szorításával viszonoztak. Kossuth radikális programját hirdették ugyan, de ebben alig-alig látszott érvényesülni a polgári demokrácia. Találkozhatott volna a két tábor az általános választójogért vívott harcban is. E kérdésben közel álltak mind a függetlenségiekhez, mind a szociáldemokratákhoz. De az a körülmény, hogy 1914 előtt nem tudtak politikai párttá szerveződni, a napi politikában csak szétszórtan vettek részt, igazolja tételünket, miszerint megvoltak megyénkben és városunkban is azok az erők, amelyek bázisává lehettek volna egy szélesebb körű radikális mozgalomnak, amelynek alapjai éppen a város haladó polgárságában adva voltak. Ezt a haladó szellemet képviselte a város és a megye egyetlen radikális és függetlenségi lapja, a Szabadság, később Ellenzék, de éppen ennek a felismerésnek az elmulasztása sodorta a lapot és a közvéleményt is egyoldalúan a Tisza- és Bécs-ellenességbe, hogy aztán megosztva erejét, kompromittálva szereplőit 1910 után befészkelje magát még ilyen ellenzéki városba is a Munkapárt, szinte szembenevetve a város történelmi múltját, haladó hagyományait.