A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 10. (1971)

DEÁK Gábor: A 48-as függetlenségi és a radikális irányzatok Borsodban a századfordulón

A 48-AS IRÁNYZATOK BORSODBAN 159 az uralkodó osztályt, az idegen érdekeket, a háborús politikát, Magyarország és a magyar nép nagy kálváriáját. A polgári radikális Magyarországot alkotmányos úton létrejött demokratikus köztársasággá kívánták átalakítani. (47) Ez a köztársaság nem fogja a nemzeti eszme, a társadalmi haladás útját állni — vallották. A köztársasági eszmék politikai és közjogi terjesztésére megkezdődött minden lehetőség felhasználása. Hogy aztán a létrejött koalíció meddig engedte ezt, az ismeretes a koalíciós kormány történetéből. Egyben biztosak voltak az emberek: a politikai helyzet megingott, s bár erőszakkal fenn lehet még tartani valameddig, de az összeomlás elkerülhetetlen. A darabont kormány kinevezésével szemben protestáltak az iparkamarák, az egész ország. Nagy volt a kiábrándulás, amikor a szociáldemokraták felvették a kapcsolatot Kristóffy belügyminiszterrel, s ezzel árulóivá lettek a helyzetnek. Pedig az ország közel állott a polgári demokratikus forradalomhoz. Ez a szociáldemokrata lépés csalódást okozott az ellenzékben, a polgári radikalizmusban egyaránt. Ezután a nemzetiségek csatlakoztak az új irányzathoz, hogy feltámadjon mégegyszer a liberalizmus. Mindez csak azért, hogy fenn lehessen tartani a mostmár mind erősebb imperialista szövetségbe kerülő dualizmust. ,,Kell-e hát 67?" kérdi az Ellenzék. Bírálja az egész magyar népoktatást, amely az 1868. évi XXXVIII. te. és az 1875. évi XXVII. tevéi tett valamit a magyar tanügyért, de immár nemcsak magyar, de nem is általános, mert a nemzet 42%-a analfabéta, gazdasági téren az ország gyarmat: olcsó termelő és drága vevő — Ausztriának. Bár a belpolitikában az általános választójogért való harc az érdeklődés homlokterébe került, a megoldás felől kétségei lehetett minden józanul gondolkozó embernek. Ebben a harcban a helyi szociáldemokrata és munkásmozgalmak csak az epigonok szerepét játszhatták, nagyobb tétről volt szó: az egész fennálló rendről. Kérdés, hogy volt-e elég szervezett erő ehhez a küzdelemhez? A polgári radikálisok túlságosan sokat foglalkoztak az elméleti kérdésekkel, a kompromisszumokkal, nem találták meg az utat a munkásosztályhoz, a forradalmi tömegekhez, a Függetlenségi Párt sokszor csak ellenzéki hangzatokat tudott pufogtatni, hiszen az egyesült ellenzék háta megett egyezett meg a király egy csoporttal, s az 1905-ös szeptember 23-i megyegyezés megerősítette az ország szolgaságát, a véderő-törvény megszavazását. Figyelemre méltó az a nyilatkozat, amit Herman Ottó tett az általános választójogról, amelyben a szocializmus és haladás gondolata is szerepel. Úgymond: ,,. . .Az igazság pedig az, hogy én soha sem is tagadtam meg a szocializmus törekvéseinek jogosultságát, valameddig az emberiség egyetemének teljes szabadságát, az elnyomott, kizsarolt néposztálynak fölemelést, az emberi jogokban való részesítését hirdette és jól tudom, hogy nézetem nem állt egyedül Magyarországon. Meg voltam nyugodva, hogy a szocialisztikus mozgalom végcéljánál fogva nemes, mert a legtermészetesebb öszöbntől fakad és éppen ezért nem árulhatja el sohasem a népszabadságot . . ." azonban a Kristóffyékkal való lepaktálás után a szociáldemokrácia megcsúfolását mutatja be. Ebben a helyzetben új szabadságharcra szólítota Ady is és a haladó