A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 10. (1971)

DEÁK Gábor: A 48-as függetlenségi és a radikális irányzatok Borsodban a századfordulón

150 DEÁK GÁBOR mel a kereskedelmi és iparkamara január 9-i üléséről ad számot, ahol a közös vámterület mellett foglaltak állást. E kérdésben a lap álláspontja félreérthetetlen: ,,A magyar kamaráknak arra kell működniük, hogy az alkudozásra induló magyar kormányt érvekkel és adatokkal támogatván, képessé tegyék arra, sőt kényszerítsék arra, hogy a tiszta jogi alapon, az önálló vámterület alapján kezdje meg a tárgyalásokat az osztrákokkal" (19). Nyílt ellenzékiségében a lap ,,Űj kiegyezést" követelt, amelyben a nemzeti függetlenség dominál. Azt javasolja, hogy „opponáljon az egész ország!"(20) ,,Nincs, de nem is lehet olyan öntudatos fia e hazának, aki helyzetével kibékülne mindaddig, amíg tudja, hogy kormánya nem a nemzeti akarat kifolyása, hanem idegen érdekek kupece" (21). A lap támadta a liberalizmust, a nemzet pusztulását látta benne, ,,a túlhajtott liberalizmus beteges epidémiája szedi áldozatát" írta. Fő törekvésük ,,Bánffyt összes kreatúráival, rendszerével, pártjával a hatalom polcáról lelökni!" (22). Ekkor jelentkezett a nemzetiségi kérdés is, melyre vonatkozólag Mocsáry Lajos a törvényhatósági bizottságban többször felemelte szavát, s amelyben a megye álláspontját Hentaller Jenő országgyűlési képviselő a Szabadság-ban így fogalmazta meg: ,, . . .korunk nagy háborúja, melynek cégére alatt a hatalmak oly régidő óta zsarolják a népet, a nemzetiségi 1 el szó zászlója alatt lesz megharcolva. Nem ignorálható e kérdés már csak azért sem, mert ezáltal olyan mozgalmaknak nyíltak meg a zsilipjei, milyenek az agg világrészt a népvándorlások korszaka óta nem remegtették." A kérdésben a magyarság primátusságát hirdeti, amellett, hogy a nemzetiségeknek is elismeri jogát a szabadságra. Így írja ,,. . . mert a magyar a múltban megosztotta szabadságát, nemzeti létét a nemzetiségekkel, a nemzetiségeket tehát a magyar nemzethez a természet és történelem kapcsán kívül még a köszönet és hála is csatolja" (23). A Bécs és Magyarország viszonyában ,,A kegyelmet kínálnak jog helyett" elvről rántja le a leplet a lap, hangsúlyozván, hogy az ország függetlenségének kérdése „élet és halál kérdése nyugat és kelet között."(24) Szerepel a védővám kérdése is a lap hasábjain, összehasonlítást tesz a cikkíró Anglia gyarmatai és a hazai viszonyok között. Ügymond, Anglia gyarmatainak joguk van iparukat még az anyaország ipara ellen is védővámokkal védeni, nekünk nincs! Miért a vámközösség Ausztriával? Azért, hogy Magyarország vagy öntőké j ét támadhassa meg; azért, hogy elkódusíthassa hazánkat." (25) A milléneum „fényében" a függetlenségi ellenzék „Szomorú Milléniumról" beszél: „Szolgákká tett bennünket nem az erőszak — mert arra gyenge lett volna Ausztria —, hanem a saját gyámoltalanságunk és a saját államiérfiáink árulása" ... „és az ország sorsának intézői még csak nem is tiltakoznak a szipolyozás ellen, hanem amikor azt mondja Ausztria: Ez kevés, adjatok több zsírt a testetekből — meghunyászkodva azt felelik: „igenis, majd jobban megszorítjuk a prést, hogy legalább csöppenjen, ha nem csurran!" Ezeknek a visszáságoknak a megszüntetésére követeltek általános választójogot, összevetést találunk 1869 és 1896 választói adatai között.