A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 10. (1971)

KATONA Imre: Újabb adatok a miskolci kőedény- és porcelángyár történetéhez

134 KATONA IMRE korszak ismert készítményei közt kétségtelenül fennállnak. így pl. a szőlőleveles díszű edényeket nemcsak Butykay idejében készítették, hanem az 50-es évek második felében is,

67 mikor a kétfejű sasos címeres jegyek alatt elhelyezkedő MISKOLCZ városnevet már már nem gótikus, hanem latin betűkkel jelezték. Egyébként Miskolcon már az 1850 és 1860 közötti időszakban készült tálakon is érezhető — ha nem is olyan egyértelműen és pregnánsan, mint a század második felében — a gyári kerámiára ható erős népiesség. Alt Wien legfeljebb a szőlőlevelek formáiban és fűzéseiben van jelen, melyet viszont az eddigi irodalom a Butykay-korszak jellegzetes ábrázolási sajátosságai között szerepeltet, holott még a tíz évvel későbbi Mildner-féle gyárban is állítottak elő ilyen díszítésű edényeket, főleg tálakat. Már az első, 1832-ben megjelent miskolci kőedénygyárról szóló híradásban is találkozhatunk ,,a már kész minták"-kal, azonban e közlésnek mindeddig nem tulajdonítottak jelentőséget, pedig a feltehetően Butykay idejében készült s fennmaradt edények szinte kivétel nélkül nem korongolt, hanem préselt áruk. Tehát tulajdonképpen abban különbözik egymástól a Butykay és Mildner idejében megmutatkozó bécsi hatás, hogy még Butykay idejében a bécsi stílusra emlékeztető szőlőlevelek plasztikus minta formájában vannak jelen, a Mildner-időszak edényein festett mintaként fordulnak elő ezek a motívumok. Találgathatnánk, miért nem korongolt, hanem préselt árukat készítettek Butykay idejében Miskolcon. Amennyivel több időt igényel a massza megmunkálása az ilyen áruknál, annyival kevesebb időbe és fáradságba kerül a mázazás. Nem hisszük azonban, hogy ilyen, vagy ehhez hasonló meggondolásoknak helyt adhatunk, mert a plasztikus díszű és koronggal készült tálak, edények közt első pillanatra különbségeket találhatunk, sőt még a plasztikus díszű edények is különböznek egymástól, aszerint, hogy előbb, vagy később készültek. Míg a korongolt és csak alig Butykay bukása után készült edények máza tejfehér, a plasztikus mintájú edények színe ennél hidegebb, zöldesfehér. Tudjuk, hogy a Mád és Telkibánya környék riolit kaolinjának színe kiégés után nem tej-, hanem zöldesfehér. Miután tárgyi anyaggal bizonyítható, hogy 1838-ban már állítottak elő porcelánt Miskolcon, az edények piszkos zöldesfehér színéből első pillanatra arra következtethetünk, hogy a massza összetételében — ha nem is a megkívánt s 1838-ban már eltalált arányban — a kaolin már ekkor jelen van. Az edények csengéséből szintén arra a megállapításra jutunk, hogy a plasztikus díszű edényeket a korongolt edényeknél sokkal magasabb hőfokon égették. Ha az 1838 előtt és után készült plasztikus mintájú edényekkel végzünk anyagtan! összehasonlítást, akkor is arra az eredményre jutunk, hogy egyre csengőbbé válnak Butykay edényei, de még a legcsengőbb sem éri el a gyár porcelánjainak hatását. Mindezekből szinte adódik a következtetés: Butykay már 1837-ben, sőt ezelőtt is használt edényeinek alapanyagában bizonyos mennyiségű riolit kaolint. Ennek ellenére nem azért ragaszkodott a plasztikus díszítéshez, mert kaolinnal kevert masszája nem volt képlékeny és ellenállt a szabad formázásnak, hanem mert a kőedénynél gyakran alkalmazott oxid színek nem bírták a magasabb hőfokot s így a plasztikus dísz az egyetlen, melyet a körülmények folytán egyedül alkalmazhatott.